Epilógus

Nathan szemszöge

4 évvel később

 „Kéne egy új zene, ami berobban az emberek életében.” Beszélt Scooter, amikor egy pillanatra elbóbiskoltam.   

A mai nap volt az a nap. Évfordulója az ő halálának. A nőnek, aki sok évvel ezelőtt megmentette az életemet. És tett valamit velem, rájöttem, hogy érdemes élni.

„A dal csak akkor fog ütni, ha érzelmes lesz, esetleg egy tragédia. Szükségem van témákra, fiúk!” Csapta össze a kezét és igazán egyet értettem vele. Szükségünk van egy jó dalra, a lemezünkhöz a Word Of Mouth-ra, ami hamarosan ki fog jönni.

„Feladom.” Mondtam miután órákig néztem a képernyőt és semmit se találtam, össze is csuktam a laptopom.

Meg kell látogatnom a sírját. New York-ban vagyunk a fiúkkal, úgyis. „Elmentem!”

„Viszlát, Nath!” Hálás voltam, hogy soha nem kérdezték hova megyek, nem hiszem, hogy képes lennék beszélni nekik Erin-ről. Ő lenyűgöző volt és miattam halt meg. A bűntudtam felemészt nap, mint nap. Depressziós lettem és az érzelmeimet a dalokon keresztül tudom átadni. Így lettem a The Wanted része.

Néhány perccel később, végre megérkeztem a sírjához. Én voltam az egyetlen, aki közel állt hozzá. El szerettem volna vinni Angliába a testét, de New York volt az ő otthona. Arról nem is beszélve, hogy néztem volna ki egy holtesttel a gépeken.

„Erin, annyira sajnálom!” Lélegeztem a hideg kövön, miközben megpróbáltam visszaszerezni magam. Ennyi idő után is fáj, hogy feláldozta magát értem. Ez az egész azért történt, mert Saraphina démonokat ültetett a fejembe. Gyilkossá váltam. Senki sem segített csak ő. Egyedül ő látta meg az igazi énem a szörnyeteg alatt. Felnéztem rá. A példaképem volt.

„Demons, in my head, turned me into a killer, it was hell. You didn’t leave thought/ Démonok a fejembe, gyilkost csináltak belőle, ez a pokol. Nem hagytál gondolkozni” Csak hirtelen elhagyták a számat a szavak, majd levegő után kapkodtam.

Az inspiráció végül megütött.

Tudom már miről fog szólni a dal.

2 hónappal később

„Szóval Nathan te írtad a Demons-t? A rajongóknak nagyon tetszik, mi ihletett a dal megírásában?” Kérdezte az interjús az arcomba nyomva a mikrofont. Mégis, hogy fogok erre válszolni?

„Egy barátom, aki segített a legsötétebb napjaimon. Sok mindet tett értem úgy éreztem ez a legkevesebb, amit érte tehettem.”

„És hol van most ő?”

Csak mosolyogtam a riporterre. Majd felálltam és sétáltam az utcán. Erin nyugdj békében, örökké. Nem volt se nessz, ami megzavart volna. Csak dúdoltam a fejemben a dalt.

Demons in my head / Démonok a fejemben

The demons in my head, oh oh / A démonok a fejemben, oh oh

All this time / Ebben az időben

The saint was a sinner / A szent volt a bűnös

The joke’s on me / A vicc rajtam van

12. rész

Ez az. Most már nem fog kísérteni életem hátralévő részében. Lenéztem... a fiatal banya azt hiszem valamit akart mondani, de csak nyöszörgött. Egy egész világnak fogok szívességet tenni, ha átküldöm a túl világra.

„Fel a fejjel Erin!” Motyogtam magamban, miközben a kést közelebb nyomtam két borda közé. Még mindig hezitáltam. Mégis csak megölök valakit.

„Bassza meg. A bűneim már így is elég hosszúak, tudom hogy a pokolban fogok meghalni.” Nyugtattgattam magam. Ez minden, de tényleg. Új erőre leltem, felemeltem a kést és bele döftem.

„Mit csinálsz?” Összetévesztethetetlenül ismerős hang kiáltott rám. Majd egy mozdulattal kiesett a kés a kezemből. Ránéztem és láttam, hogy Nathan félelemben tartott a mély vörös szemeivel.

Nem. A világ még mindig átmenetben van. Ez nem lehet igaz!

„Meg akarod ölni az alkotómat?” A szavak alig alakultak ki egy kérdéssé, arca fortyogott a dühtől. „Megöllek!”

„Nathan állj, nem tudod mit csinálsz!” Próbáltam megállítani őt, de mint mindig már megint túl mélyen volt önmaga. De ez nem akadályozott meg abban, hogy tovább próbálkozzak.

„Nathan, te is akartad a halálát. Ez kellett ahhoz, hogy újra szabad ember legyél.” Azt reméltem ezzel meg fogom tudni győzni.

„Soha nem okoznék kárt asszonyomban. Te vagy az, aki akarta a halálát!” Felemelte a kést és lassan közelített felém.

„A véredet feláldozom a teremtőmnek!” Ahogy egyre közelebb került hozzám a kés egyre nagyobbnak és nagyobbnak tűnt a kezében. Nem tudom honnan szerezte, biztos hozott magával még egyet a biztonság kedvéért. 

„Nathan...” Seraphina gyenge hangja remegett, mint a levegő. Nem, nem, ez nem lehet igaz. Azt hittem már meghalt. Meg kell ölnöm, most!

„Ő ébren van és él. De mikor már holtan fog itt feküdni senki se fog emlékezni a nevére.” Egy utolsó lépsét tett és hozzám ért. A kés mélyen a hasam felső részébe szúrta. „Mondhatom, nem fog békében nyugodni.”

A fájdalom. A fájdalom erős volt. Nem tudtam rávenni magam, hogy kinyissam a szemem. A vér ömlött ki a sebemből, fogyott az időm. Meg kellett volna ölnöm Seraphina-t...

Még mindig élek, alig és nem sokáig, de élek. El szeretném hagyni ezt a vilgot győzedelmesen és nem reménytelenül.

Tehát minden erőmet összeszedtem, kihúztam magamból a kést. Rá kellett harapnom a számra, hogy ne sikítsak.

Néztem az arcát. Szép volt. Láttam a fényt a bőrén. Nagy örömmel fogom átküldeni a túlvilágra.

Meglepett, hogy Nathan nem vett észre, miközben faragtam egy lyukat a mellkasába Seraphina-nak. Még, mindig lélegzett, nem hiszem el, hogy még mindig él.

Végül, láttam az orgonát. Habozás nélkül süllyedt a kezem mélyebbre és az ő élete egy cérnaszálon lógott.

„Rossz emberrel kezdtél ki. Viszlát, kuva!” Vettem ki a zsebemből az öngyújtót és egy pillanat alatt ki is hullott a kezemből a szívére.

Minden lassan történt.

Szédültem.

Égett a szíve egy mosollyal az arcomon.

Láttam Nathan-t, ahogy kiabál a távolból. Szemei újra szép zöldek voltak. Össze fog törni néhány szívet a jövőben, mosolyogtam rá.

Az örökkévaló álomba zuhantam. Boldog voltam, hogy segíthettem másokon és most ez a legkevesebb, hogy meghalok....

És elérkeztünk az utolsó részhez... Köszönöm szépen az eddigi oldalmegtekintéseket, feliartkozókat...stb. :D Külön köszönöm azoknak akik velem tartottad egészen idáig :P Már csak egy epilgus van hátra, amit hamarosan fel is fogok tenni :P <3

11. rész

A dolgok még rosszabbra fordultak, még az eső is akadályozott minket abban, hogy minél hamarabb odaérjünk. Ez nem olyan, hogy ha van egy kis pénzed hívsz taxit vagy felszállsz a metróra. Nem voltunk kétségbeesve annyira, hogy ezt tegyük. Leginkább azért, mert mindketten élni akartunk és az élet tele van jó dolgokkal és nem vár ránk a halál egy keserves börtöncellába zárva.

„Nem igazán tudom elmondani, hogy a nap mikor nyugszik le.” Ez aggasztott most a legjobban. Mivel mindig változik és egy pár tizedmásodperc is döntő lehet.

„Ne aggódj. Megnéztem mielőtt elindultunk, hogy a nap ma este 06:37-kor megy le.” Rápillantottam az órámra 06:27-et mutatott. Még mindig volt 10 percünk addig. Szóval sietnünk kellett, mert még oda kellett érnünk és még fel is kellett mennünk az épület tetejére..

Rohantunk a szakadó esőben az Empire State Building-hez. Nem vett sok időt igénybe, mire odaértünk. Sajnos az őrök kérdezgettek, hogy mit akarunk. Mi mást? Mint minden ember mi is szerettünk volna felmenni szakadó esőben, kockáztatva az életünket a villámlástól. Szerencsére én mindig is jól hazudtam.

„Uram, csak szeretném megmutatni az öcsémnek a város látnivalóit. Holnap megy a kollégiumba. Nem tudom mikor fogok következőleg találkozni vele.” Néztem az őrre. A legjobb hazugok a legokosabbak.

„Bezár 10 perc múlva.” Mondta az őr és biccentett a bejárathoz.

„Nagyon szépen köszönöm. Önök biztos fognak ezért fizetés emelést kapni.” Vettem fel egy hamis mosolyt.

„Meglehet.” Mondták fél vállról.

„Ügyes vagy.” Suttogta Nathan, miközben a lifthez siettünk.

Megnéztem az órámat, 06:35. 2 perc van csak hátra... „Éves tapasztalat, mivel szigorú szülők mellett nőttem fel.” Ő bólintott, mintha megértene, de reméltem, hogy nem érti. Nem szerettem volna, ha sajnál azért, mert rossz a kapcsolatom a szüleimmel. Nem vettem észre mennyire szükségem volt rájuk egészen addig amíg el nem mentem.

„Itt vagyunk, Erin...” Lenéztem utoljára az órámra, 06:37. Itt volt az idő.

A lift ajtaja kinyílt és kisétáltunk. Mindenfele fordítottam a fejem és próbáltam megtalálni a tűz vörös fejét, de nem láttam sehol.

„Igaza van... Áhh.” Nathan lerogyott a földre és az eső megérintette őt.

„Nem vagyok benne biztos, hogy gyengült a nap.” Lépett elő a kurva. Amint az eső megérintette a bőrét felsikította a fájdalomtól és összeesett, mint Nathan.

„Amint a hold első sugarai érintik a földet majd akkor.” Nath nem bírta tartani magát és a földön terült el, utána semmi élet jelet nem mutatott.

„Nathan.” Hajoltam le hozzá és megérintettem a vállát. Gyenge volt és motyogott valamit az orra alatt.

„Ö-Ö-öld meg.” Ejtette ki nehezen a száján.

Megtudom állítani a fájdalmát. Meg kell állítanom a fájdalmát! Fiatal, túl sok ez neki! Nem szenvedhet ennyit, egy büdös ringyó miatt!

Belenyúltam a kabátja zsebébe és elővettem a kését.

A vörös feje felé vettem az irányt és a kést a mellkasára helyeztem.


Ez volt az utolsó előtti rész, már csak egy van hátra, meg egy epilógus. Valószínűleg még ezen a héten lezárom a blogot. :P
Ha még nem tetted volna meg akkor letszi nézz be a másik blogomba. Ott is hamarosan felkerül az első rész :))

10. rész

„Szóval pontosan hogyan is kell megölni a boszorkányt?” Kérdeztem, miközben Nath úgy nézett rám, mintha ez lenne a legnyílvánlalóbb dolog. „Ne nézz így rám nem vagyok boszorkány szakértő. Szóval mit is fogunk csinálni?” Faggattam tovább, hogy felkészültek legyünk.

„Kitéped a szívét és elégeted!” Tettem a kezem a mellkasomra és babráltam a nyakláncommal, amin egy kereszt alakú medál lógott. Azóta a nyakamba van, mióta elmentem otthonról. Úgy hiszem ez megvéd minden dologtól. Remélem ebben is segít, hogy túl legyünk ezen a borzalmon.

„Szeretem ezt. Egyszerű. Könnyen megjegyezhető.” Bámultam magam elé.

„Te idéztél a Karib-tenger kalózaiból?” Mosolygott rám örömtelien.

„Csak ennyit tudok, hogy megtámadták Orlando Bloom-ot” Büszke voltam erre az incidensre. Vicces volt Orlando, jót nevettem rajta.

„Ez igaz?” A szája még mindig füligért. 

„Igen.” Mosolyogtam rá. Biztos furcsálta, hogy mi most erről beszélünk ebben a helyzetben. Minél jobban megismertem annál jobban rájöttem, hogy ő még tényleg csak egy gyerek.

Bármilyen kósza gondolat segített nekem korábban mára ez eltűnt. Tönkretettem az életem, amikor elkezdtem drogozni évekkel ezelőtt. A szüleim kitagadtak és a kimaradtam a suliból is egy időre, ez ellen küzdöttem egészen máig. 25 éves koromban nem szeretnék ebben az élet stílusban élni.

Nathan még fiatal. Valójában még csak 16 éves és énekelni szeretne. Nem akarom, hogy úgy végezze, ahogy én.

„Szóval hol is kell mindezt megtennünk?” Zökkentem vissza a zord valóságba.

„Itt van a városban, érzem a jelenlétét.  Mi elmegyünk egy órával naplemente előtt. Ő akkor lesz a leggyengébb amikor a sötétség és a világosság közötti átmenet van és akkor megölöm őt.” Osztotta meg velem az információkat, de szegénynek nehéz lesz meg ölnie őt, mert benne lesz az a tudat, hogy elvette egy ember életét. De egy idő után rájön, hogy nem embert ölt és így talán könnyebb lesz neki feldolgoznia.

„Hol van most?” Kérdeztem meg.

„A legmagasabb ponton: Az Empire State Building tetején. Ő erősebb ott.” Ez túl zavaros volt számomra. Fogalmam sem volt mit jelent az ereje. Nathan, mintha olvasott volna a gondolataimban elkezdett magyarázni.

„A napfény ad neki hatalmat, egy boszorkánynak ez a természeti forrása. A napfény ellenkezője a hold fény, ami szintén erős energiaforrás. Hajnalban és alkonyatkor ezek az erőforrások kialszanak. Ezért neki nem lesz ereje és ekkor kell megölni őt.” Így már minden világos miért ott és miért pont akkor kell kinyírni.

Elhallgatott, majd kifújta a levegőt. „A naplementéig egy óra van, szóval menjünk.” 

Sziasztok! A mai rész egy nappal hamarabb hoztam :) Már csak pár rész és vége lesz... :D Tényleg köszönöm az eddig elérteket: az oldalmegtekintést, feliratkozókat...stb :DD 

Ma a másik blogomra is felkerült a prológus, a trailer és a szereplők is :D szeretném ha oda is benéznétek :D Nem fanfiction, menj rá az oldalra és megtudod, hogy miről is szól majd a történet :)

9. rész

Elment Saraphina. Itt hagyott teljesen összezavarva. A fejemet ráztam, hátha kimegy az a sok információ, amivel tele voltam. Túl sok volt nekem ez a 32 óra... Maximálisan sokkolt ez az egész, hiszen nincs bolondok napja vagy Halloween, hogy az emberek szórakoznak és mindenféle szörnynek öltöznek... Szóval, ez a kibaszott valóság. Egy igazán beteg valóság. A szemem előtt volt a teljes bizonyíték, csak nem tudom, mihez kezdjek vele. Segítenem kellene Nathan-nek? Vagy el kellene kapnom egy gépet, ami a Kanári-szigetekre visz? A második lehetőség eléggé vonzó volt, de nem volt rá pénzem, hogy utazzak bárhova is. Így maradtam az elsőnél, ami nem épp a legjobb volt, de nem tehettem mást.

„Rólam gondolkodsz?” Megdermedtem. Ez a hang az ő hangja, itt volt újra Nathan. „Tényleg azt gondoltad, hogy ez a riherongy távol tud tartani engem?” Megfordultam és ott volt, épp a falnak dőlve vizsgálta a körmeit.

„Kifele!” Ordítottam. Bassza meg nincs pénzem, de akkoris elmegyek arra a szigetre. El kell innen mennem. Azonnal.

„Nem tehetem, azt hiszem behívtál engem néhány nappal ezelőtt...” Mondta Nathan és féloldalas mosolyra húzódott a szája. Nem tudom, ti hogy lennétek ezzel, de ebben a helyzetben ez kibaszott félelmetes volt. Olyan volt, mintha egy pszcihopata lenne, aki mindjárt végez áldozatával, de előtte azért játszunk egy kicsit vele.

„Ez nem a Vámpírnaplók, tehát húzz a picsába a házamból, mielőtt kihívom a rendőrséget!” Fenyegettem meg, de nem volt hatásos, mert neki kezdett egy igazán gúnyos nevetésnek, mely betöltötte az egész teret.

„Mit gondolsz a rendőrség mi tenne?” Villantotta felém vérengző fogait, közben a szemei a vörös színeiben villogot. „Meg kéne köszönnöm az extra táplálékot.” Nagyon gúnyos volt a hangja.

„Miért nem öltél meg engem akkor?” Értetlenkedtem, hisz simán megtehette volna.

„A körülmények...” Sokat mondot ezzel az egy szavas válaszával.

„Mint pl...?”Kérdeztem rá, tudnom kellett. De lehet rosszul tettem...

„Nagyon hasznos vagy számomra.” Nem tudom, hogy ez mit akar jelenteni nála, de megkönnyebbülten felsóhajtottam. Élni akartam, de a bűntudat, ami azonnal jött, hogy hamarosan mindenki meg fog halni, felemésztett belülről. Ez a pszichopata nem fogja feladni.

„Ne légy ilyen Erin, te még akkor is egy jó ’nasi’ vagy.” Mielőtt bármit tehettem volna a szeme pirosan megvillant és hirtelen rám vetette magát. Éles tőrként hasította át fogaival a nyakam vékony bőrfelületét és a vénámat élesen szívni kezdte, mintha ez lenne a legédesebb és a legfinomabb tápláléka. Nem hiszem el, annyi ilyen természet felleti könyvet olvastam, de sose gondoltam volna, hogy ennyire kellemetlen a harapás. A fájdalom leírhatatlan volt.

„Ahh! Engedj el!” Üvöltöttem miközben rugdostam mindenfele, így próbáltam távoltartani magamtól, de ő sokkal erősebb volt nálam. Néhény gyötrelmes perc után elengedett és megtörölte az arcát és a szemei átváltottak zöldre.

„Ezt én tettem?” A normális énje beszélt hozzám. Éreztem a tekintetét a nyakamon. Egy sebezhető ember állt előttem. A szeme nagy volt és könnyes, ahogy alaposabban szemügyre vette a nyakam. „El sem tudom mondani, hogy mennyire sajnálom.” Kezdett el sírni és a könnycseppjei a padlón pattantak. Nem tudtam mit tegyek. Nem hibáztathattam őt ezért. Mi volt ő egyáltalán? Nem tudom, de ahogy végig mértem. Hmm...talán 15 volt, estleg 16?

„Nem tudok mit mondani, de a bocsánatkérés elfogadva. Tudom, hogy az a furcsa nő tette ezt veled, aki itt volt.” Mondtam neki és egyből levágta, hogy kiről van szó.

„Saraphina?” Nézett rám elkerekedett szemekkel.

„Igen, a boszorkány. Hogyan történt ez? Sose fejezted be a történetet.” Érdeklődtem, hisz lehet minden apróságnak valami jelentése.

„Nem igazán akarok beszélni róla. Elég részeg voltam és kanos. Adott egy tablettát és én bevettem. Kihasználta ezt a helyzetet és megharapott.” Mondta el egy szuszra.

„Tudod, hogy ez nem normális.”

„Tudom, hidd el tudom. Szükségem van rád, segítened kell rajtam. Nem maradhatok így örökké. Van családom, barátaim, és egy zenei karrierem, ami csak most kezdődött.” Teljességgel átéreztem a fájdalmát. Ő gyakorlatilag könyörgött nekem, hogy segítsek neki. Hisz az élete most fog elkezdődni, amit az a ribanc tönkretett. Kis kutya szemekkel nézett rám. Nem lehetett neki ellent mondani.

„Legyen! Csak ne néz így rám.”

„Jó.”

„Szóval pontosan mi is a gyógyír?”

„Csak egy korlátozott ideig gyógyítható.Amíg a te véred ki nem ürül a szervezetemből. Azt mondom van még három óránk, de talán egy kicsit több, ha szerencsénk van.”

„De nem mondtad el, hogy lehet meggyógyítani.”

„Nagyon egyszerű, meg kell ölni Saraphina-t. Az ő élete az enyémért.”

8. rész

„Let ’em know that we’re still rock ’n roll” Ébresztett fel egy női hang álmomból, mint az elmúlt időkben többször is. Nathan-t hibáztattam ezekért a dolgokért. Miatta voltam ilyen helyzetben. Azt se tudtam hol vagyok és ki lehet ez a nő. „Hál Istennek, hogy úgy döntöttél felébredsz!” Nagyokat pislogtam mire elindult felém a nő. Annyira gyönyörű volt, hogy azt leírni lehetetlen. Olyan lángoló vörös haja volt, mint még senki másnak. 

„Ki vagy te?” Kérdeztem. Hülye kérdés volt, de mégis feltettem. Valójában tudtam ki ő, valami azt súgta, hogy ismerem. Itt volt a nyelvem hegyén a neve. De valahogy mégse tudtam kinyögni.

„Átugorhatnánk a bemutatkozást?” Észrevettem, hogy francia akcentussal beszél. Ki ez a sok külföldi itt mostanság? Már rosszul érzem magam, hogy nekem  nincs akcentusom. Kíváncsi vagyok, hogy más országban, milyen lenne az én amcsis akcentusom. Megráztam a fejem és zaklatott lettem megint.

„Igen szerintem is, Erin vagyok.” Nyújtottam a kezem és kezet ráztunk, majd estelenül húztam vissza és megtöröltem a tenyerem a nadrágomba.

„Jól van, Saraphina vagyok.” Levegő után kapkodtam, mikor megtudtam a nevét. Tudtam, hogy Nathan már említette a őt és azt hiszem ő tette vele ezt a szörnyű dolgot. Ez a kurva tönkretette az életét.

„Te voltál az.” Hátráltam tőle, mert féltem, hogy olyan szörnyeteg kreál belőlem, mint Nathan-ből. Körülnéztem a szobába, hova tűnt Nath? Merre van most? Remélem ez a boszi nem csinált vele semmit se és még él.

„Huh, azt hittem hosszabb idő lesz mire leesik.” Kezdett el nevetni és óvatosan leült. „De igen, én miattam ilyen. Egyébként megérdemelte, az összes dolog, amit tett az semmit se jelentett neki.”

„Tett?” Kérdeztem meglepődve. Akkor esetleg több embert is bántott?

„Te olyan butus kislány vagy.” Rázta meg a fejét, mint egy csalódott anya. „Nem érdekel, amit mondasz. Csak egy dologért vagyok itt.” Mutogatott a mutató ujjával és így jelezte, hogy csak 1 dologról van szó.

„És mi lenne az?” Hallgattam kíváncsian mondandóját.

„Ha elmondanám meg kellene, hogy öljelek.” Mosolygot rám. „Egyébként.” Indult el és a beteg vigyor még mindig az arcán volt. „Hálásnak kellene lenned, hogy megmentettem a seggedet. Üdvözöllek, de most mennem kellene.”

„Igen, szerintem is.” Nevetett hangosan és visszanézett.

„Ígérem, nem most látsz utoljára.”  Mondta és elment a házamból.

Sziasztok! :D Nagyon örülök annak, hogy átléptük az 1800-at :3 Már nincs sok rész hátra (kb 5). Ha minden igaz szombatok az ! ÚJ ! blogomba felkerül a prológus+trailer+szereplők :) Remélem tetszeni fog :D

7. rész

„Hogy-hogy nem emlékszel?” Ültem a pulton míg ő ült a kis ebédlő asztalomon és iszogatta a teát, amit neki készítettem. Még mindig felfoghatatlan számomra, hogy semmi sem rémlik neki. Amit tett és tenni fog az borzalmas. 

     

„Már mondtam, de elmondom még egyszer. Nem tudom. Nem éreztem semmit, olyan volt mintha aludtam volna.” Magyarázta nekem, de ez az egész, olyan hihetetlennek tűnt.

„Nos, az biztos, hogy ébren voltál. Ennyit tudok mondani. Megöltél másokat tegnap este és majdnem alkaptál engemet is.” Minden alkalommal mikor rám nézett,akárhogy is akartam nem tudtam segíteni, de tekintete rémült volt. Mindig ellenőriztem és ügyeltem arra, hogy továbbra is zöld maradjon írisze, mert egy óvatlan pillanatban ismét átválthat, azzá a félelmetes, nagy vörös szemekké.

„Nem tudom mi történik. Csak álmodok. Mindenhol, ahol voltam az elmúlt egy hétben, pusztítás követett engem, mint egy rabszolga a főnökét.”Túrt bele elkeseredésében hajába és lefelé görbült szája.

„Most eltudod mondani, hogy mi is történt veled pontosan?” Csendben maradt, más fele nézett. Kell, hogy legyen valami ötlete. Kellett valami szerencsétlenségnek történnie, ami miatt ilyen lett. A szemem sarkából láttam, hogy szólásra nyitotta a száját. Idegesen vártam, hogy mondja el, amit tud. Ehelyett felvette a bögre teát és a szájához emelte.

„Körülbelül egy hete történt.” Kezdett bele. Én pedig próbáltam felkészíteni magam arra, ami következni fog. „Egy klubban voltam a barátaimmal.” Kuncogott kissé, majd folytatta. „Pár feles vodka és néhány körsó sörön túl voltam, egy kicsit bele is száll a fejembe, így sétáltam kifele. Ilyenkor találkoztam vele.”

„Kivel?” Értetlenül ráncoltam homlokomat, hogy kiről beszél.

„Ne szakíts félbe!... Odamentem hozzá.” Elhallgatott és kortyolt egyet a csészéből. „A neve Saraphina, ő egy csodálatos teremtés.” Elhallgatott ismét, mintha gondolkodna. „Más volt, mint a többi nő, akit valaha láttam. Szépsége nem e világi volt. Azt hiszem el kellett volna futnom, nem gondoltam volna, hogy nem ebben a világban él.”

„Ezt hogy érted?” Kérdeztem és a fejem a falnak vágódott, majd egy kéz szorosan a torkom köré fonódott. Felnéztem és láttam, hogy Nathan próbálja visszaszerezni az irányítást, de a szeme újra vörössé kezdtek lassan válni.

„Mondtam, hogy ne szakíts félbe.” Vésődtek körmei a nyakamba és éreztem, hogy a vérem lefolyik a nyakamon beszutykolva ingemet. Körmei jobban bőrömbe vésődtek és elkezdtem aggódni. Közelében volt egy nagyobb vénámnak és ha azt felszakítja akkor én elvérzek.

„Nagyon sajnálom, nagyon sajnálom. Kérlek állj le Nathan, kérlek.” Könyörögtem, de nem működött. Ő csak ravaszan elmosolyodott és elkezdett gonoszan nevetni.

„Hmmm, hogy mi? Érzem a félelmed.” Igaza volt, majd tovább nevetett a vállam felett. „Az összes adrenalinod keveredik az édes véreddel. Ez olyan, mintha te próbálnál számomra jobb drogot összeállítani.” Ekkor tudtam, hogy elment. Végleg elvesztette az irányítást és elszabadult benne a démon.

Démon. Ez volt az egyetlen dolog, ahogy őt lehet hívni. Az egyetlen dolog, ami hívja őt. Ő nem egy ártalmatlan vérszívó volt, amit a filmekben vagy a televízióban lehetett látni. Nem, ő volt a véres pokol definiciója.

„Megyek élvezni ezt! Mélyen köszönöm az együttműködést.” Nem várta meg, hogy mondhassak bármit is. Csak kinyitotta a száját és a négy pontott a nyaki vénámra helyzte. A metszések a vékony izmomon keresztül súlyosan károsítják a vérem útját, ha nem fog elég vér jutni a szívemhez meg fogok halni. Ez a vég, csalódtam. Soha nem csináltam semmi hasznosat az életemben, kezdtem kimerülni, aztán csak feladtam.

Mielőtt elvesztettem volna az eszméletem hallottam egy megvető ordítást Nathantől. Minden erőm lassan elúszott, kénytelen voltam belekapaszkodni vér vörös hajába. Majd karjaiba estem. Minden amit kívántam, hogy örökre elaludjak. De sajnos nem kaptam meg azt, amire a legjobban vágytam.

6. rész

Tudtam, hogy nem fogom már sokáig bírni. A testmozgás hiánya miatt nem voltam hozzá szokva ehhez. A légzésem nehezebbé vált. A fenébe, az aszmám. Figyelmen kívűl hagytam az égető érzést a tüdőmben és folytattam tovább a futást. Nem akartam, hogy utolérjen.

„A francba!” Álltam meg és a kezemet a mellkasomra tettem. Nem bírtam tovább. Lerogytam a földre. Fáradt voltam, nagyon fáradt. Csak aludni szerettem volna és kipihenni magam. Örömmel meg is tettem volna, ha egy őrült nem lenne a seggembe. Ekkor észrevettem, hogy túl nagy lett a csend. Ez soha nem jelent jót. Mindig ilyenkor történik valami rossz.

„Szóval azt hiszed, hogy megúszod?” Sikítottam, miközben egy nagy kéz a nyakam köré fonódott. Felhúzott és a falhoz nyomott. Modora durva volt és láttam a szemében, hogy az időm hamarosan lejár.

„Én...én...” Dadogtam a félelmtől, ami átjárta asz egész testemet.

„Nyögd ki!” Lehellete megcsapta az arcomat, olcsó rágógumi szaga volt.

„Mit akarsz?” Kezdtek el könnyek futni az arcomon. Én nem akartam ezt. Isten szerelmére, nem akartam ezt. Az orra megérintette arcomat, majd lejebb ment nyakamra és úgy szagolgatott, nagyon is izgatottnak tűnt. Nem tudtam mit csinál, de nem mertem megszólalni, így ráhagytam.

„A vénáidban lévő vér hívogat. Meg kell kóstolnom.” Türelmetlen volt, időm se volt tiltakozni. Éreztem, hogy négy éles fog belevésődött nyakamba és a vért szívták ki belőlem.

„Hagyd abba!” Suttogtam halkan. Ez volt minden, amit tudtam mondani. Fejem hevesen forgott és nehezen tudtam mozgatni. Szemeim is nehezebbek lettek, miközben egy utolsót szívott belőlem. Az életem egy hajszálon múlt. Hideg kezemmel megrakadtam a szikla tetejét és igyekeztem felhúzni magam. El akartam tűnni innen minél hamarabb. Menekülni szerettem volna.

„Mi vagy te?” Meg voltam győződve, hogy nem sok emberiség maradt benne. Mindegy is a valóságban hagyott engem és tudnom kellet mi ő. Vagyis, az élők között maradtam, nem tudom meddig... „Vámpír vagy?” Kezdett el nevetni a feltételezésemen.

„Ha kívánod vámpír leszek álmaidban... De nem, én vagyok a legrosszabb rémálmod.” Felállt és húzott magával. Kivezettet innen és láttam már az egyre közeledő fényt. Még mindig hevesen sírtam és úgy tűnt élvezte, mivel egy hatalmas mosoly terült szét az arcán. „Te vagy a legjobb, ne feledd!” Az ő bőre felvillant, mikor a nap felkellt és pirosból újra átváltott zöldbe a szeme. Vett egy nagy levegőt és térdre rogyott. Egy darabig a földet bámulta, majd rám pillantott. Úgy nézett rám, mint egy idegenre.

„Sajnálom, de te ki vagy?” Az akcentusa visszatért. Már nem volt a dolog hatása alatt.

„Ne most.” Álltam meg és képtelen voltam többé rendesen gondolkodni. Féltem, hogy bármelyik pillanatban visszatérhet az.

„Tessék?” Nézett rám értetlenül. Most nem tudom, hogy játszotta-e a hülyét vagy tényleg nem tudja mi volt vele.

„Tényleg nem emlékszel?” Ez mind ijesztő volt és látványos egyszerre.

„Sajnálom, de nem.” Hajtotta le a fejét.

Sziasztok! Próbálom mindig izgalmas résznél abbahagyni, ami azt hiszem majdnem mindig sikerül :-D És el se tudom hinni, hogy +1400 oldalmegtekintés van :-P KÖSZÖNÖM SZÉPEN :-*

5. rész

„Nem!” Ordítottam, mikor felkeltem. Folyt rólam a víz. Egy rémálom, megint. Egyre többször ismétlődik ez a rémisztő álom és egyre rosszabb. Szemtanúja voltam. Mindig azzal végződik, hogy a vörös szemeivel merően néz haldokló lelkembe.

„Alszol már egy ideje.” Mi a fene? Kinyitottam a szemem és észrevettem, hogy valami nem stimmel. Nem a házamba voltam. Egy lepukkant lakás volt. Nyirkos, penész foltos falakkal és egy régi törött ajtóval.

„Mi a problémád?” Felnéztem és felfedeztem, hogy ez nem más, mint Nathan. Ki más lehetett volna? Napok óta csak vele találkoztam...  „Te követsz engem?” Hátrált egy kicsit összezavarodva a sötét szemivel, mikor hozzáértem. „Biztos vagyok benne, hogy a szemeddel megtudnál ölni. Ha lenne pénzem, menteném a seggemet a helyedben”

„Azt javaslom, hogy ne fenyegess. Az lenne az utolsó dolog, amit csinálnál.” Sápadt keze nyakamra fonódott. Szorította jobban és jobban, egyre nehezebben vettem a levegőt. Amint láttam ajkai lilák voltak. Abban a pillanatban úgy nézett ki, mint egy gyerek, aki nem hajlandó hallgatni az anyjára és nem képes ottmaradni a helyén. Arckifejezéséből itélve élvezte, hogy egyre jobban kapkodtam a levegő után.

„Mi van veled?” Csuklott el a hangom. Az ujjai egy pillanat alatt lefonódtak nyakamról és felemelő érzés volt újra levegőt tudni a tüdőmbe. Valami megváltozott rajta egy szempillantás alatt.

„Mi van?” Kérdezte az akcentusával. Egy démoni hang veszett el benne másodpercekkel ezelőtt, de ez mostanra eltűnt. És ahogy hátrált egyre távolabbinak tűntek léptei.

Hirtelen zihálás hagyta el a számat, ahogy felnéztem. „A szemeid... Voltak... Ó, Istenem.” A hangom cuppogott, mint egy olyan munkagép, ami nem látott olajat évek óta. A félelem megütött... A szemei most már zöldek voltak, össze volt zavarodva. 

„Mi a baj velem!?” Kezdett el kiabálni és közben idegesen tépte haját. Körbe-körbe járkált és azt hiszem tőlem várta a választ.

„Megőrültél!” Volt bizonytalan a válszom. Nem tudtam mást elképzelni.

„Nem, ez nem igaz. Én még mindig képes vagyok...a....” Elhallgatott miközben a hangja komolyra váltott. Ó, ez nem történhet meg újra. A szeme átváltott újra a megszokott, rémisztő bíborvörösre miközben felordított. Nem tudtam mit csinálhatnék, így elfutottam. Ez volt az egyetlen ésszerű dolog, amit tehettem.

„Nem tudsz elbújni előlem!” Ismeretlen szörnyeteg hangja visszhangzott körülöttem, miközben futottam az életemért.


Sziasztok! :P El se hiszem, hogy átléptük az 1000 oldalmegtekintést :) Nagyon örülök neki :D Itt is van a rész, a következőt kedden hozom :D

4. rész

„Ez őrület.” Sétált be Tom az üres étterembe egy újsággal a kezében. Kortyolgattam a kávém és felvettem a „mintha tudnám miről beszélsz” arcot.

„Mi az ami ennyire megviselt, Tom?” Néztem rá. Huh, a főnököm idegesebbnek tűnt ma, mint máskor. Ő mindig is egy boldog ember volt, de most úgy látszott aggódott valamiért, amit szerintem hamarosan megoszt velem.

„Ez.” Csapta az újságot közvetlenül az asztalra és rámutatott a főoldalra.

„Különleges halálesetek az egész városban” Olvastam el a címet.

„Mi a szar ez?” Vettem fel az újságot, miközben Tom felém tornyosult. Szememmel az újságot néztem, elkezdtem aggódni és ideges lettem. A tagnap esti srác jutott az eszembe, lehet, hogy ő tette mindezt. Olyan érdekes volt, kinézem belőle, hogy ő tette. Én meg beengedtem a házamba. Akár engemet is megölhetett volna.

„Mind ugyanazon a területen történt, Erin.” Tom mellém húzott egy széket, leült és támaszkodott a könyökén. ’Ugyanazon a területen’, nem messze a házamtól... „Ez lehet az oka annak, hogy kevesebb ember jött ma az étterembe.” Gyűrögette a papírt.

„Mit akar ez jelenteni?” Néztem rá értetlenül. Remélem nem arra akar célozni, amire én gondoltam.

„Nem tudok semmit mondani, de ha ez továbbra is így folytatódik be kell zárnom az éttermet. Ez rossz üzleti és biztonsági szempontból is számunkra.” Tom felállt és összeszedte az újságot. Én még mindig le voltam sokkolva. Ő tudta, hogy olyan helyzetben vagyok, hogy szükségem van a pénzre. Kellett ez a munka. Nagy valószínűséggel az utcára kerülök. Új állást is sok időbe telne keresni, ha találnék addig is biztos éheznék.

                               

„Mit fogsz csinálni?” Ragadtam meg Tom csuklóját, megfordult és kétségbeesetten nézett rám.

„Connecticut-ba fogunk költözni Kelsey-vel és a gyerekekkel. Nem hiszem, hogy a családom biztonságban van. Azt javaslom, hogy tedd ugyanezt.” Alig volt pénzem, max egy csomag rágóra futotta volna. A családommal pedig nem volt túl jó a kapcsolatom, többé. Bár ezt Tom nem tudta.

„Azt hiszem” Motyogtam magam elé és felálltam.

„Menj haza Erin, most! Bezárok mielőtt a gyilkos megtalál.” Lebegtette a kulcsokat én meg felvettem a táskámat. Ez így nem volt jó egyáltalán. Csak három órát dolgoztam ma. Nem tudok sehova menni 18 dollárral.

„Remélem, ez megoldódik.” Erőltettem egy halvány mosolyt az arcomra.

„Én is Erin, én is. Jó éjszakát!” Intettem a kezemmel és elmentem. Szorosan szorítottam a táskámat és kocogtam hazafele, amilyen gyorsan csak tudtam. Elakartam kerülni mindenkit. Elég volt, hogy a szívem kihagyott egy ütemet minden alkalommal, mikor elhaladt mellettem egy autó vagy akkor amikor valaki hozzámért, akár egy pillanatra is.

„Szia!” Sikítottam fel, amikor valaki megfogta a karomat és reflexből bele rúgtam. 

„Mi a...?” Kezdett volna káromkodni.

„Nathan?” Már megint ez a srác. Azt hittem, hogy elment. Felnéztem, a szeme vörösen szikrázott. „Oww.” Lenéztem. A karja remegett, amivel tartotta a bal csuklómat. Erős volt a szorítása. Ujjait egyre jobban mélyesztette bele a bőrömbe. „Hagyd abba! Ez fáj!”

                                    

„Akkor vigyázz, hova mész!” A hangja kemény volt és erőszakos. Elengedte a kezem és elfutott. Követtem példáját, egészen hazáig futottam, hátra se nézve.

Ziháltam, mikor hazaértem. A csuklóm fájt és egy kéz alakú zúzódás kezdett körbe rajzolódni. Gondoltam, hogy ez lesz. Mit is láttam ma este, vörös szemek? Túl igazinak tűntek, ilyet nem lehet csak úgy csinálni. Soha nem láttam ilyen színt, bár annyira nem tűnt igazinak. Mondogattam magamnak a hülyeségeket. Csak remélni tudom, hogy távol marad tőlem, bármit is szeretne.


Tudom, hogy lassan haladok történettel és elég rövidek a részek is, de ezért próbálom gyakrabban hozni a fejezeteket :D Remélem tetszett és a kövit szombaton hozom :P

3. rész

Mi a franc történik még mindig a házamban? Már 30 perce, hogy az a dolog megesett Nathan-nel. Teljesen olyan volt, mint egy őrült Sci-fi film. Nem szólt egy szót sem egész idő alatt, hálás voltam ezért. A telefonom pár cm-re volt tőlem, ha kellett volna egy pillanat alatt tudtam volna hívni segítséget. Meggyőződésem szerint ez az ember egy rossz drogos. És én meg beengedtem a házamba. Mi mástól lett volna ez, ha nem attól, hogy bevett valamit?!

„Mi a fene volt ez az egész?” Kérdeztem halkan, amint megpillantottam a sarkon és bejött a kis nappalimba. Nem ült le mellém. Csak állt az ajtóban. Tartotta a távolságot.

                    

„Mondtam, nem tudom.” Nem volt dühös rám, de tudtam, láttam rajta, hogy alig nyugodott le. Mi az, hogy nem tudja? Vele történt ez a fura dolog. Csak többet tud erről az egészről, mint én.

„A fellegekben vagy?” Kérdeztem és célozni próbáltam, hogy bedrogozott-e, de ő csak kérdőn nézett rám. „Be vagy kábszerezve?” Tisztáztam magam, szerintem működött, mert  megvilágosodott a felismeréstől, ami látható volt az arcán.

„Azt hiszem, mondhatjuk.” Meg volt elégedve saját válaszával és megfordult, a folyosómon sétált. Megállt a bejárati ajtóm előtt.

„Mennem kéne.” Jelentette ki, és rám nézett.

„Igen, szerintem is.” Bólintott és meglepett, hogy nem sértődött meg. Nyújtotta  a kezét, hogy kinyissa az ajtót. Épp szólásra nyitottam volna szám. Az arcomból, mintha lecsapolták volna a vért. Ebben a világban ez, hogy lehetséges. Hogyan?

„Mi van?” Követte a tekintetem és a homlokát ráncolta. „Mit látsz Erin?” Tudta a nevem. Ez az, sürgősen el kell mennie, amit még jobban fokozott, hogy tudta a nevem. Kitudja még mit derítene ki rólam, nem akarom őt megismerni. Azt akarom, hogy menjen el.

„Menj!” Kezdtem el remegni. Ez nem lehetséges – próbáltam győzködni magam.

„Mi olyan...?” Kérdezte értetlenül.

„Menj!” Szakítottam félbe. Szükségem volt arra, hogy minél hamarabb tűnjön innen. Lekötelezett és magas volt, amit ott volt. Úgy gondoltam, ha Nathan elmegy az a valami is vele tart.

Becsapta maga mögött az ajtót és elsüllyedtem a kanapéban. Óh Istenem! Ez nem történhetett. Pislogtam nagyokat a mennyezetre, ahogy a szemeim fel-le csukódtak. Lehet,  nem volt ott semmi, csak képzelődtem. Igen biztos, csak képzelődtem. Teljesen elfáradtam. A fejem húzott, nagyon. A mai nap után, soha nem akarom hallani a nevét. Soha többet nem akarom látni.

„Úgy tűnik ma se nyitlak ki.” Duzzogtam az asztalomnál, ahol azt a könyvet hagytam, amit olvasni szerettem volna. Megnéztem az időt és kezdett késő lenni. Lassan aludnom kellene.

„Kibaszott meló!” Mentem be a fürdőbe egy szivaccsal és egy vödör fertőtlenítővel a kezemben. Nem hagyhattam, hogy  a gusztustalan vére szennyezze a fürdőszobámat.

Ez volt az, hogy a nagyra becsült estém többi részét takarítással kellett eltöltenem, ráadásul alvadt vért kellett eltüntetnem. Próbáltam elfelejteni a villogó alkarját, ami folyamatosan bevillant a fejembe. Olyan más volt.

„Rendben, ez kiborított.” Sóhajtottam, amint beestem az ágyamba. Nagyon jó volt, hogy a kényelmes matracomon lehettem és a takaró bent tartotta a meleget. Nem volt annyira jó, de ez az én ágyam. Lehajtottam a fejem a puha párnára és azonnal elaludtam, az utolsó dolog, amit éreztem, egy enyhe fájdalom, ami a kezem felől jött, amit a takarítás okozott. Igazán kellett volna egy gumikesztyű. Remélem nem szedtem össze semmit.

***

Izzadva ébredtem fel, néhány órával később. A félelmetes rémálmom már kezdett elhalványulni emlékeimből. Fogalmam sincs miért potyogtak a könnyeim, ami itt volt az elment. Csak egy kép villog folyamatosan a fejemben. Nathan a fürdőben és az a fura harapása...

„Hogyan, csak hogyan?” Suttogtam a kezeimbe, közben a hátam kezdett bizseregni. Mi volt ez a furcsa érzés? Figyelmen kívül hagytam és inkább gondoltam a többi képre.

A karján nem volt ott a harapás. Teljesen eltűnt, semmi heg, semmi! Nem volt ott a pirosság se, ami sérülés után szokott ott maradni. Csak sápadt bőr. Tudtam, hogy nem emberi ez a gyors gyógyulás. Csak egy harapás, mi? Legfeljebb egy óra telt el...

„Lehet, hogy a másik karján volt.” Kellett hangosan kimondanom, hogy meggyőzzem saját magam, de még mindig zavaros volt. „Kuss Erin, Kuss. Kussolj!” Mondtam magamnak, miközben ütöttem a fejem a párnába, talán szerencsém lesz és megölöm azt a kevés agysejtemet is, ami van.

Felemeltem a fejem a párnáról, az érzés még erősebb lett hátamban. Úgy éreztem figyelnek. Felnéztem és az ablakomnál a függönyök el voltak húzva és a forgalmas utca látható volt. Mindazok, akik nem voltak még New York-ban megtudhatják, hogy igaz az, hogy „a város soha nem alszik”.

„Mi a fene?” Megtudtam volna esküdni, hogy a függönyöket elhúztam, hisz mindig ezt teszem. Csak vállat vontam és meginogtam. Próbálom elfelejteni az esti történéseket. Egyébként, nem zavar, mivel senki se tud ide belátni. Végül is a 3. szinten voltam jó messze a tűzlépcsőtől. Jól voltam, vagyis remélem.


Sziasztok! Csak annyit szeretnék, hogy köszönöm a komikat meg a többit :) És köszönöm mindenkinek, aki olvassa a blogomat :P xoxo <3

2. rész

Siettem a fürdőbe mindent itt hagyva, hogy nehogy valami komoly baja essen. Mi az ördög történhetett? – gondolkoztam el. Összerezzentem, talán alkoholt fogyasztott, de nem hiszem, nem tűnt ittasnak. A harapás a karján elég mély volt, biztos az fájhat neki, de akkor nem értem miért nem szólt. Elmehettünk volna a korházba is, ott biztos tudtak volna ráadni valamilyen gyógyszert meg ellátták volna.

„Jól vagy?” Fordultam be a sarkon és beléptem a fürdőmbe. Csak zihált, miközben támaszkodott a pultra. Az inge darabokban hevert a földön és a haja össze-vissza állt.

„Mi történt veled?” Ez volt a második alkalom, hogy megkérdeztem tőle az este folyamán. Megdermedve állt, mintha nem hallotta volna a világot maga körül. Előrébb mentem egy kicsit és véletlenül ráléptem a napszemüvegére. A súlyom alatt összetört. Nem csodálom, úgy nézett ki, mint az olcsó fajta, amit minden sarki boltban meg lehet találni.

„Nathan.” Megragadtam a trikóját, ami rajta maradt. A bőre meleg volt, egy embernek sincs ilyen meleg bőre, talán akkor, ha beteg. Megfeszült, amint észrevette, hogy hozzá értem. „Nathan?”

Élesen fordította felém tekintetét, a lélegzetem is elállt a döbbenettől. Szemei kezdtek lassan bíborvörössé válni. Akkor ezért nem vette le a napszemüveget, nem akarta, hogy ezt lássam. A báb íriszei sem láthatók, de ez undorítóan vörös volt. Az egész szeme vérben állt, mintha nem is ember lett volna, hanem valami természetfeletti lény.

„Megőrültél? Ez rohadt rossz vicc!” Kiáltottam a félelemtől, ahogy nyomta éles körmeit a bőrömbe a karomon, és közben tolt engem a falhoz. A sikolyom hangosabb lett, ahogy kinyitotta a száját és felfedte a fogazatát, ami nem emberi volt. Akár egy éles üvegnél, az élek ásták be magukat az ínybe és a szája hámjába, ami azt okozta, hogy vérzett és a fehér zománccal keveredett, undorító volt. De leginkább féltem. Mi lesz, ha bántani fog engem?  Könnyeim  patakokban folytak le, ahogy a kezei közeledtek az arcomhoz.

„Állj!” Alig tudtam kimondani, mert a torkom berekedt a sok sikoltozástól. Tudtam, hogy egy nap meg fogom bánni, hogy azt a lakást választottam, ahol nincsenek oldalsó szomszédok.

Nem állt le. „Te akartad, akkor...” Mielőtt kitudta volna mondani, megragadtam egy üveget és fejen vágtam azzal. Ebben a pillanatban nem érdekelt, ha megvakítom a mérgező folyadékkal. Bassza meg, még élni akarok. Nem egy ilyen szörnyeteg fog véget vetni az életemnek.

Elkezdett ordítani, de ez olyan embertelen volt, amolyan horror filmekben hallható. Tanúja voltam az elmúlt 5 percben, ennek a Démonok Között-i film félének.

Majd abbahagyta a sikoltozást és szembefordult velem. A légzése kezdett lenyugodni és a szeme már nem úszott piros fényben, helyette olíva zölddé váltak. A fogai visszahúzódtak és normális lett. Soha életemben nem hittem volna, hogy ennyire megkönnyebbülten fogok örülni a kissé sárga fogaknak. Az arca döbbent volt és sietett a tükörhöz, hogy ellenőrizze magát, azt hiszem.

„Nem.” Hallottam, hogy halkan motyog a tenyerébe. Beletúrt a hajába és megfordult, rám nézett és szemei nyugodtak voltak. „Nagyon sajnálom.” Nyújtotta felém a kezét, de én nem tudtam segíteni, ezért hátráltam.

„Mi van veled?” Ez a kérdés mocorgott a fejemben, amit a félelem varrt rám. A megjelenéséből tiszta gyötrelem futott át arcán és elkapta a fűzős félelmet a hangomban.

„Nem tudom, magam sem tudom.” Mondta reménytelenül.



Sziasztok! Nagyon köszönöm szépen az előző részhez a 2 komit :) A 6 feliratkozót és a +450 oldalmegetkintést :D Remélem ez a rész is tetszett a következő vasárnap lesz fent :D xoxo <3 

1. rész

„You better work bitch” Énekeltem Britney új slágerét és közben letöröltem az asztalokat. Ez volt az egyik kedvenc napszakom: a záróra. Mindjárt mehetek is haza, mert nem sokára meg is jön a váltás.

„Erin, váltás! Most már mehetsz!” Kiabálta ki nekem a főnököm, Tom. Nevettem egy kicsit rajta, mivel félig aludt a székében. Alig várta, hogy elmenjek és bezárhassa ezt a helyet.

„Szétrúgom bárki seggét.” Motyogta, ahogy telt tőle, főleg ilyen fáradt állapotában. Lehet, hogy ivott egy kicsit. Gyorsan felkaptam táskámat a szekrényről és boldogan elindultam. Teljesen lefagyasztott ez az időjárás, pedig csak szeptember eleje volt. Összébb is húztam magamon a ruhát, hátha felmelegít és így sétáltam tovább.

„Segítség! Oh Istenem, mit csinálsz?! Segítség!” Hallottam egy férfi ordibálást az egyik utcából, miközben mentem New York belvárosában. Ez az, amit utáltam a legjobban ebben a városban, sorozatgyilkos minden sarkon vagy egy ember, aki próbál vicces lenni ellenséges módon. Egyik se lenne jó móka.

„Hahó, van ott valaki?” Értem el a sötét utcát, ahonnan a sikoly jött. Akkor se értettem, miért kellett bántani itt valakit is... „Hahó?” Nem kaptam semmi választ, veszett volt ez az egész ügy. Megfordultam és elindultam. Csalódtam magamban. Ki tudja, hogy mennyi időt vesztegettem el a semmiért? Valószínűleg nem lesz időm egy csésze meleg tejre és a kedvenc könyvemre már otthon, mert mehetek aludni. Ilyen vagyok én, magam se értem minek jöttem ide megnézni, figyelmen kívül kellett volna hagynom és nem foglalkozni a kiabálással.

„Ne menj!” Szólt valaki. Ijedtemben felsikoltottam, mire egy sápadt kéz fonódott a bokám köré. Szememmel követtem, amihez egy test tartozott. Felhúzott térdekkel ült egy srác, maga elé bámulva. Barna haja kócosan állt, fekete csőnadrágja néhol kiszakadva, kicsit bizarr volt.

„M-Mi történt veled?” Kérdeztem, miközben reszketett a szám. Arcán pirosló vér futott végig, mindenhol. A bal karján pedig volt egy különösen nagy harapás, ami eléggé gusztustalanul nézett ki. Nem értettem minek ült itt így ilyen állapotban.

„Megharapott egy kutya.” Mondta akcentussal. Talán brit lenne? Az egyik barátom Wales-ben élt egy rövid ideig és neki skót akcentusa lett. Olyan volt, mint az övé. Megráztam a fejem, ez az akcentus teljesen összezavart engem.

„Üdv New York-ban.” Mondtam. Látszik, hogy még nem volt a kutya parkban. Minden napos dolog, hogy a kutyák elszabadulnak és emberekre támadnak.

„Mit csináljak?” kérdezte kétségbeesetten. Már majdnem megsajnáltam... Sóhajtottam egyet drámaian és végül beadtam a derekam.

„Le tudsz nálam zuhanyozni és maradni egy ideig, amíg nem leszel jobban, azt hiszem.” Ajánlottam fel kedvesen, míg ő felállt és leporolta magát. Alakja fölém tornyosult, egy pillanatra megrémisztett. Karján a sebe még jobban látszott, mikor egy gyér fény rávilágított. Szinte vérben tocsogott az egész keze. Előkotortam pár zsepit a táskámból, hogy törölje meg magát.

„Kösz, de nem maradok. Amint rendbe szedem magam elmegyek.” Mondta, a zsepiket elvette tőlem és megtörölgette a karját. Mikor végzett jelzett, hogy indulásra készen áll.

Én csak vállat vontam. „Te dolgod.” Minél előbb megy el tőlem, annál jobb. Nincs nagy kedvem egy idegen társaságához a saját házamban. Nem ismerem, lehet akár egy elvetemült őrült is. Majd elindultam, ő pedig követett engem.

„Mellesleg mi a neved?” kérdeztem. Rám nézett, miközben mentünk az utcán a kis lakásomhoz. Ekkor vettem észre, hogy napszemüveget viselt. Milyen hülyeség már éjszaka napszemüveget hordani, azt nappal kell a fény ellen. Nem a sötétség ellen.... És persze rohadt hideg is volt, utáltam ezt az időjárást ebben a pillanatban.

„Nathan.” Válaszolt egy kis idő után. Szóval Nathan a neve. Illik hozzá. 

Nem sokkal később megérkeztünk a lakásomhoz és bementünk a lépcsőházba, itt már egy fokkal jobb volt az idő is. Ahogy mentünk fel a lépcsőn kérdezgettem tovább, de ő csak hallgatott. Bólogatott vagy rázta a fejét. Nem beszélt és nem is vette le a napszemüvegét. Nem tudtam mire vélni ezt az egészet. Fura a gyerek, az egyszer biztos.

„Nos, a fürdő arra van.” Mondtam és mutattam abba az irányba, ahol található. Bólintott, hogy értette és elindult a fürdőszobámba. Hallatszódott, ahogy a vizet megengedte, majd egy fura zörejt hallottam, ami után egy sikoly következett...

Sziasztok! Meghoztam az első részt :D Remélem tetszett. Igaz nem történt sok dolog benne, de valahogy minden történetet el kell kezdeni. Ha valamilyen formában is elnyerte a tetszésedett, akkor kérlek komizz :) És köszönöm szépen az eddigi feliratkozókat és az oldalmegtekintéseket <3 Nem gondoltam volna, hogy nincs fönt semmi rész csak a trailer és már lesz is 4 rendszeres olvasóm :P 
Ui: Bocsi, hogy rövid a rész :/ és a következőt csütörtökön hozom :) !!!nincs komment határ!!! 

Trailer :)

Trailer!!!

Bejelentkezés :)

Sziasztok! :)

Megnyitom az új blogomat, ennyi idő kihagyása után. Nem egy holmi fanfictionről van szó, hanem egy olyan blogról, amit még nem olvastam, szinte sehol se magyarul. Remélem nem hátráltok meg, ha meglátjátok a fejlécet, igaz , tudom, hogy sokan eddig se fogtok eljutni, mert Nathan-ös blog. Tudom, hogy írhattam volna 1D-s be is, de egyiket se tudtam igazán beleképzelni ebbe a szerepbe. Azért remélem, hogy lesz pár olvasója a blognak és velem tartotok a történet végéig (12 rész + epilógus). 

UI.: Előljárójában annyit, hogy egy démoni megszállásról fog szólni.