3. rész

Mi a franc történik még mindig a házamban? Már 30 perce, hogy az a dolog megesett Nathan-nel. Teljesen olyan volt, mint egy őrült Sci-fi film. Nem szólt egy szót sem egész idő alatt, hálás voltam ezért. A telefonom pár cm-re volt tőlem, ha kellett volna egy pillanat alatt tudtam volna hívni segítséget. Meggyőződésem szerint ez az ember egy rossz drogos. És én meg beengedtem a házamba. Mi mástól lett volna ez, ha nem attól, hogy bevett valamit?!

„Mi a fene volt ez az egész?” Kérdeztem halkan, amint megpillantottam a sarkon és bejött a kis nappalimba. Nem ült le mellém. Csak állt az ajtóban. Tartotta a távolságot.

                    

„Mondtam, nem tudom.” Nem volt dühös rám, de tudtam, láttam rajta, hogy alig nyugodott le. Mi az, hogy nem tudja? Vele történt ez a fura dolog. Csak többet tud erről az egészről, mint én.

„A fellegekben vagy?” Kérdeztem és célozni próbáltam, hogy bedrogozott-e, de ő csak kérdőn nézett rám. „Be vagy kábszerezve?” Tisztáztam magam, szerintem működött, mert  megvilágosodott a felismeréstől, ami látható volt az arcán.

„Azt hiszem, mondhatjuk.” Meg volt elégedve saját válaszával és megfordult, a folyosómon sétált. Megállt a bejárati ajtóm előtt.

„Mennem kéne.” Jelentette ki, és rám nézett.

„Igen, szerintem is.” Bólintott és meglepett, hogy nem sértődött meg. Nyújtotta  a kezét, hogy kinyissa az ajtót. Épp szólásra nyitottam volna szám. Az arcomból, mintha lecsapolták volna a vért. Ebben a világban ez, hogy lehetséges. Hogyan?

„Mi van?” Követte a tekintetem és a homlokát ráncolta. „Mit látsz Erin?” Tudta a nevem. Ez az, sürgősen el kell mennie, amit még jobban fokozott, hogy tudta a nevem. Kitudja még mit derítene ki rólam, nem akarom őt megismerni. Azt akarom, hogy menjen el.

„Menj!” Kezdtem el remegni. Ez nem lehetséges – próbáltam győzködni magam.

„Mi olyan...?” Kérdezte értetlenül.

„Menj!” Szakítottam félbe. Szükségem volt arra, hogy minél hamarabb tűnjön innen. Lekötelezett és magas volt, amit ott volt. Úgy gondoltam, ha Nathan elmegy az a valami is vele tart.

Becsapta maga mögött az ajtót és elsüllyedtem a kanapéban. Óh Istenem! Ez nem történhetett. Pislogtam nagyokat a mennyezetre, ahogy a szemeim fel-le csukódtak. Lehet,  nem volt ott semmi, csak képzelődtem. Igen biztos, csak képzelődtem. Teljesen elfáradtam. A fejem húzott, nagyon. A mai nap után, soha nem akarom hallani a nevét. Soha többet nem akarom látni.

„Úgy tűnik ma se nyitlak ki.” Duzzogtam az asztalomnál, ahol azt a könyvet hagytam, amit olvasni szerettem volna. Megnéztem az időt és kezdett késő lenni. Lassan aludnom kellene.

„Kibaszott meló!” Mentem be a fürdőbe egy szivaccsal és egy vödör fertőtlenítővel a kezemben. Nem hagyhattam, hogy  a gusztustalan vére szennyezze a fürdőszobámat.

Ez volt az, hogy a nagyra becsült estém többi részét takarítással kellett eltöltenem, ráadásul alvadt vért kellett eltüntetnem. Próbáltam elfelejteni a villogó alkarját, ami folyamatosan bevillant a fejembe. Olyan más volt.

„Rendben, ez kiborított.” Sóhajtottam, amint beestem az ágyamba. Nagyon jó volt, hogy a kényelmes matracomon lehettem és a takaró bent tartotta a meleget. Nem volt annyira jó, de ez az én ágyam. Lehajtottam a fejem a puha párnára és azonnal elaludtam, az utolsó dolog, amit éreztem, egy enyhe fájdalom, ami a kezem felől jött, amit a takarítás okozott. Igazán kellett volna egy gumikesztyű. Remélem nem szedtem össze semmit.

***

Izzadva ébredtem fel, néhány órával később. A félelmetes rémálmom már kezdett elhalványulni emlékeimből. Fogalmam sincs miért potyogtak a könnyeim, ami itt volt az elment. Csak egy kép villog folyamatosan a fejemben. Nathan a fürdőben és az a fura harapása...

„Hogyan, csak hogyan?” Suttogtam a kezeimbe, közben a hátam kezdett bizseregni. Mi volt ez a furcsa érzés? Figyelmen kívül hagytam és inkább gondoltam a többi képre.

A karján nem volt ott a harapás. Teljesen eltűnt, semmi heg, semmi! Nem volt ott a pirosság se, ami sérülés után szokott ott maradni. Csak sápadt bőr. Tudtam, hogy nem emberi ez a gyors gyógyulás. Csak egy harapás, mi? Legfeljebb egy óra telt el...

„Lehet, hogy a másik karján volt.” Kellett hangosan kimondanom, hogy meggyőzzem saját magam, de még mindig zavaros volt. „Kuss Erin, Kuss. Kussolj!” Mondtam magamnak, miközben ütöttem a fejem a párnába, talán szerencsém lesz és megölöm azt a kevés agysejtemet is, ami van.

Felemeltem a fejem a párnáról, az érzés még erősebb lett hátamban. Úgy éreztem figyelnek. Felnéztem és az ablakomnál a függönyök el voltak húzva és a forgalmas utca látható volt. Mindazok, akik nem voltak még New York-ban megtudhatják, hogy igaz az, hogy „a város soha nem alszik”.

„Mi a fene?” Megtudtam volna esküdni, hogy a függönyöket elhúztam, hisz mindig ezt teszem. Csak vállat vontam és meginogtam. Próbálom elfelejteni az esti történéseket. Egyébként, nem zavar, mivel senki se tud ide belátni. Végül is a 3. szinten voltam jó messze a tűzlépcsőtől. Jól voltam, vagyis remélem.


Sziasztok! Csak annyit szeretnék, hogy köszönöm a komikat meg a többit :) És köszönöm mindenkinek, aki olvassa a blogomat :P xoxo <3