4. rész

„Ez őrület.” Sétált be Tom az üres étterembe egy újsággal a kezében. Kortyolgattam a kávém és felvettem a „mintha tudnám miről beszélsz” arcot.

„Mi az ami ennyire megviselt, Tom?” Néztem rá. Huh, a főnököm idegesebbnek tűnt ma, mint máskor. Ő mindig is egy boldog ember volt, de most úgy látszott aggódott valamiért, amit szerintem hamarosan megoszt velem.

„Ez.” Csapta az újságot közvetlenül az asztalra és rámutatott a főoldalra.

„Különleges halálesetek az egész városban” Olvastam el a címet.

„Mi a szar ez?” Vettem fel az újságot, miközben Tom felém tornyosult. Szememmel az újságot néztem, elkezdtem aggódni és ideges lettem. A tagnap esti srác jutott az eszembe, lehet, hogy ő tette mindezt. Olyan érdekes volt, kinézem belőle, hogy ő tette. Én meg beengedtem a házamba. Akár engemet is megölhetett volna.

„Mind ugyanazon a területen történt, Erin.” Tom mellém húzott egy széket, leült és támaszkodott a könyökén. ’Ugyanazon a területen’, nem messze a házamtól... „Ez lehet az oka annak, hogy kevesebb ember jött ma az étterembe.” Gyűrögette a papírt.

„Mit akar ez jelenteni?” Néztem rá értetlenül. Remélem nem arra akar célozni, amire én gondoltam.

„Nem tudok semmit mondani, de ha ez továbbra is így folytatódik be kell zárnom az éttermet. Ez rossz üzleti és biztonsági szempontból is számunkra.” Tom felállt és összeszedte az újságot. Én még mindig le voltam sokkolva. Ő tudta, hogy olyan helyzetben vagyok, hogy szükségem van a pénzre. Kellett ez a munka. Nagy valószínűséggel az utcára kerülök. Új állást is sok időbe telne keresni, ha találnék addig is biztos éheznék.

                               

„Mit fogsz csinálni?” Ragadtam meg Tom csuklóját, megfordult és kétségbeesetten nézett rám.

„Connecticut-ba fogunk költözni Kelsey-vel és a gyerekekkel. Nem hiszem, hogy a családom biztonságban van. Azt javaslom, hogy tedd ugyanezt.” Alig volt pénzem, max egy csomag rágóra futotta volna. A családommal pedig nem volt túl jó a kapcsolatom, többé. Bár ezt Tom nem tudta.

„Azt hiszem” Motyogtam magam elé és felálltam.

„Menj haza Erin, most! Bezárok mielőtt a gyilkos megtalál.” Lebegtette a kulcsokat én meg felvettem a táskámat. Ez így nem volt jó egyáltalán. Csak három órát dolgoztam ma. Nem tudok sehova menni 18 dollárral.

„Remélem, ez megoldódik.” Erőltettem egy halvány mosolyt az arcomra.

„Én is Erin, én is. Jó éjszakát!” Intettem a kezemmel és elmentem. Szorosan szorítottam a táskámat és kocogtam hazafele, amilyen gyorsan csak tudtam. Elakartam kerülni mindenkit. Elég volt, hogy a szívem kihagyott egy ütemet minden alkalommal, mikor elhaladt mellettem egy autó vagy akkor amikor valaki hozzámért, akár egy pillanatra is.

„Szia!” Sikítottam fel, amikor valaki megfogta a karomat és reflexből bele rúgtam. 

„Mi a...?” Kezdett volna káromkodni.

„Nathan?” Már megint ez a srác. Azt hittem, hogy elment. Felnéztem, a szeme vörösen szikrázott. „Oww.” Lenéztem. A karja remegett, amivel tartotta a bal csuklómat. Erős volt a szorítása. Ujjait egyre jobban mélyesztette bele a bőrömbe. „Hagyd abba! Ez fáj!”

                                    

„Akkor vigyázz, hova mész!” A hangja kemény volt és erőszakos. Elengedte a kezem és elfutott. Követtem példáját, egészen hazáig futottam, hátra se nézve.

Ziháltam, mikor hazaértem. A csuklóm fájt és egy kéz alakú zúzódás kezdett körbe rajzolódni. Gondoltam, hogy ez lesz. Mit is láttam ma este, vörös szemek? Túl igazinak tűntek, ilyet nem lehet csak úgy csinálni. Soha nem láttam ilyen színt, bár annyira nem tűnt igazinak. Mondogattam magamnak a hülyeségeket. Csak remélni tudom, hogy távol marad tőlem, bármit is szeretne.


Tudom, hogy lassan haladok történettel és elég rövidek a részek is, de ezért próbálom gyakrabban hozni a fejezeteket :D Remélem tetszett és a kövit szombaton hozom :P