6. rész

Tudtam, hogy nem fogom már sokáig bírni. A testmozgás hiánya miatt nem voltam hozzá szokva ehhez. A légzésem nehezebbé vált. A fenébe, az aszmám. Figyelmen kívűl hagytam az égető érzést a tüdőmben és folytattam tovább a futást. Nem akartam, hogy utolérjen.

„A francba!” Álltam meg és a kezemet a mellkasomra tettem. Nem bírtam tovább. Lerogytam a földre. Fáradt voltam, nagyon fáradt. Csak aludni szerettem volna és kipihenni magam. Örömmel meg is tettem volna, ha egy őrült nem lenne a seggembe. Ekkor észrevettem, hogy túl nagy lett a csend. Ez soha nem jelent jót. Mindig ilyenkor történik valami rossz.

„Szóval azt hiszed, hogy megúszod?” Sikítottam, miközben egy nagy kéz a nyakam köré fonódott. Felhúzott és a falhoz nyomott. Modora durva volt és láttam a szemében, hogy az időm hamarosan lejár.

„Én...én...” Dadogtam a félelmtől, ami átjárta asz egész testemet.

„Nyögd ki!” Lehellete megcsapta az arcomat, olcsó rágógumi szaga volt.

„Mit akarsz?” Kezdtek el könnyek futni az arcomon. Én nem akartam ezt. Isten szerelmére, nem akartam ezt. Az orra megérintette arcomat, majd lejebb ment nyakamra és úgy szagolgatott, nagyon is izgatottnak tűnt. Nem tudtam mit csinál, de nem mertem megszólalni, így ráhagytam.

„A vénáidban lévő vér hívogat. Meg kell kóstolnom.” Türelmetlen volt, időm se volt tiltakozni. Éreztem, hogy négy éles fog belevésődött nyakamba és a vért szívták ki belőlem.

„Hagyd abba!” Suttogtam halkan. Ez volt minden, amit tudtam mondani. Fejem hevesen forgott és nehezen tudtam mozgatni. Szemeim is nehezebbek lettek, miközben egy utolsót szívott belőlem. Az életem egy hajszálon múlt. Hideg kezemmel megrakadtam a szikla tetejét és igyekeztem felhúzni magam. El akartam tűnni innen minél hamarabb. Menekülni szerettem volna.

„Mi vagy te?” Meg voltam győződve, hogy nem sok emberiség maradt benne. Mindegy is a valóságban hagyott engem és tudnom kellet mi ő. Vagyis, az élők között maradtam, nem tudom meddig... „Vámpír vagy?” Kezdett el nevetni a feltételezésemen.

„Ha kívánod vámpír leszek álmaidban... De nem, én vagyok a legrosszabb rémálmod.” Felállt és húzott magával. Kivezettet innen és láttam már az egyre közeledő fényt. Még mindig hevesen sírtam és úgy tűnt élvezte, mivel egy hatalmas mosoly terült szét az arcán. „Te vagy a legjobb, ne feledd!” Az ő bőre felvillant, mikor a nap felkellt és pirosból újra átváltott zöldbe a szeme. Vett egy nagy levegőt és térdre rogyott. Egy darabig a földet bámulta, majd rám pillantott. Úgy nézett rám, mint egy idegenre.

„Sajnálom, de te ki vagy?” Az akcentusa visszatért. Már nem volt a dolog hatása alatt.

„Ne most.” Álltam meg és képtelen voltam többé rendesen gondolkodni. Féltem, hogy bármelyik pillanatban visszatérhet az.

„Tessék?” Nézett rám értetlenül. Most nem tudom, hogy játszotta-e a hülyét vagy tényleg nem tudja mi volt vele.

„Tényleg nem emlékszel?” Ez mind ijesztő volt és látványos egyszerre.

„Sajnálom, de nem.” Hajtotta le a fejét.

Sziasztok! Próbálom mindig izgalmas résznél abbahagyni, ami azt hiszem majdnem mindig sikerül :-D És el se tudom hinni, hogy +1400 oldalmegtekintés van :-P KÖSZÖNÖM SZÉPEN :-*