8. rész

„Let ’em know that we’re still rock ’n roll” Ébresztett fel egy női hang álmomból, mint az elmúlt időkben többször is. Nathan-t hibáztattam ezekért a dolgokért. Miatta voltam ilyen helyzetben. Azt se tudtam hol vagyok és ki lehet ez a nő. „Hál Istennek, hogy úgy döntöttél felébredsz!” Nagyokat pislogtam mire elindult felém a nő. Annyira gyönyörű volt, hogy azt leírni lehetetlen. Olyan lángoló vörös haja volt, mint még senki másnak. 

„Ki vagy te?” Kérdeztem. Hülye kérdés volt, de mégis feltettem. Valójában tudtam ki ő, valami azt súgta, hogy ismerem. Itt volt a nyelvem hegyén a neve. De valahogy mégse tudtam kinyögni.

„Átugorhatnánk a bemutatkozást?” Észrevettem, hogy francia akcentussal beszél. Ki ez a sok külföldi itt mostanság? Már rosszul érzem magam, hogy nekem  nincs akcentusom. Kíváncsi vagyok, hogy más országban, milyen lenne az én amcsis akcentusom. Megráztam a fejem és zaklatott lettem megint.

„Igen szerintem is, Erin vagyok.” Nyújtottam a kezem és kezet ráztunk, majd estelenül húztam vissza és megtöröltem a tenyerem a nadrágomba.

„Jól van, Saraphina vagyok.” Levegő után kapkodtam, mikor megtudtam a nevét. Tudtam, hogy Nathan már említette a őt és azt hiszem ő tette vele ezt a szörnyű dolgot. Ez a kurva tönkretette az életét.

„Te voltál az.” Hátráltam tőle, mert féltem, hogy olyan szörnyeteg kreál belőlem, mint Nathan-ből. Körülnéztem a szobába, hova tűnt Nath? Merre van most? Remélem ez a boszi nem csinált vele semmit se és még él.

„Huh, azt hittem hosszabb idő lesz mire leesik.” Kezdett el nevetni és óvatosan leült. „De igen, én miattam ilyen. Egyébként megérdemelte, az összes dolog, amit tett az semmit se jelentett neki.”

„Tett?” Kérdeztem meglepődve. Akkor esetleg több embert is bántott?

„Te olyan butus kislány vagy.” Rázta meg a fejét, mint egy csalódott anya. „Nem érdekel, amit mondasz. Csak egy dologért vagyok itt.” Mutogatott a mutató ujjával és így jelezte, hogy csak 1 dologról van szó.

„És mi lenne az?” Hallgattam kíváncsian mondandóját.

„Ha elmondanám meg kellene, hogy öljelek.” Mosolygot rám. „Egyébként.” Indult el és a beteg vigyor még mindig az arcán volt. „Hálásnak kellene lenned, hogy megmentettem a seggedet. Üdvözöllek, de most mennem kellene.”

„Igen, szerintem is.” Nevetett hangosan és visszanézett.

„Ígérem, nem most látsz utoljára.”  Mondta és elment a házamból.

Sziasztok! :D Nagyon örülök annak, hogy átléptük az 1800-at :3 Már nincs sok rész hátra (kb 5). Ha minden igaz szombatok az ! ÚJ ! blogomba felkerül a prológus+trailer+szereplők :) Remélem tetszeni fog :D