11. rész

A dolgok még rosszabbra fordultak, még az eső is akadályozott minket abban, hogy minél hamarabb odaérjünk. Ez nem olyan, hogy ha van egy kis pénzed hívsz taxit vagy felszállsz a metróra. Nem voltunk kétségbeesve annyira, hogy ezt tegyük. Leginkább azért, mert mindketten élni akartunk és az élet tele van jó dolgokkal és nem vár ránk a halál egy keserves börtöncellába zárva.

„Nem igazán tudom elmondani, hogy a nap mikor nyugszik le.” Ez aggasztott most a legjobban. Mivel mindig változik és egy pár tizedmásodperc is döntő lehet.

„Ne aggódj. Megnéztem mielőtt elindultunk, hogy a nap ma este 06:37-kor megy le.” Rápillantottam az órámra 06:27-et mutatott. Még mindig volt 10 percünk addig. Szóval sietnünk kellett, mert még oda kellett érnünk és még fel is kellett mennünk az épület tetejére..

Rohantunk a szakadó esőben az Empire State Building-hez. Nem vett sok időt igénybe, mire odaértünk. Sajnos az őrök kérdezgettek, hogy mit akarunk. Mi mást? Mint minden ember mi is szerettünk volna felmenni szakadó esőben, kockáztatva az életünket a villámlástól. Szerencsére én mindig is jól hazudtam.

„Uram, csak szeretném megmutatni az öcsémnek a város látnivalóit. Holnap megy a kollégiumba. Nem tudom mikor fogok következőleg találkozni vele.” Néztem az őrre. A legjobb hazugok a legokosabbak.

„Bezár 10 perc múlva.” Mondta az őr és biccentett a bejárathoz.

„Nagyon szépen köszönöm. Önök biztos fognak ezért fizetés emelést kapni.” Vettem fel egy hamis mosolyt.

„Meglehet.” Mondták fél vállról.

„Ügyes vagy.” Suttogta Nathan, miközben a lifthez siettünk.

Megnéztem az órámat, 06:35. 2 perc van csak hátra... „Éves tapasztalat, mivel szigorú szülők mellett nőttem fel.” Ő bólintott, mintha megértene, de reméltem, hogy nem érti. Nem szerettem volna, ha sajnál azért, mert rossz a kapcsolatom a szüleimmel. Nem vettem észre mennyire szükségem volt rájuk egészen addig amíg el nem mentem.

„Itt vagyunk, Erin...” Lenéztem utoljára az órámra, 06:37. Itt volt az idő.

A lift ajtaja kinyílt és kisétáltunk. Mindenfele fordítottam a fejem és próbáltam megtalálni a tűz vörös fejét, de nem láttam sehol.

„Igaza van... Áhh.” Nathan lerogyott a földre és az eső megérintette őt.

„Nem vagyok benne biztos, hogy gyengült a nap.” Lépett elő a kurva. Amint az eső megérintette a bőrét felsikította a fájdalomtól és összeesett, mint Nathan.

„Amint a hold első sugarai érintik a földet majd akkor.” Nath nem bírta tartani magát és a földön terült el, utána semmi élet jelet nem mutatott.

„Nathan.” Hajoltam le hozzá és megérintettem a vállát. Gyenge volt és motyogott valamit az orra alatt.

„Ö-Ö-öld meg.” Ejtette ki nehezen a száján.

Megtudom állítani a fájdalmát. Meg kell állítanom a fájdalmát! Fiatal, túl sok ez neki! Nem szenvedhet ennyit, egy büdös ringyó miatt!

Belenyúltam a kabátja zsebébe és elővettem a kését.

A vörös feje felé vettem az irányt és a kést a mellkasára helyeztem.


Ez volt az utolsó előtti rész, már csak egy van hátra, meg egy epilógus. Valószínűleg még ezen a héten lezárom a blogot. :P
Ha még nem tetted volna meg akkor letszi nézz be a másik blogomba. Ott is hamarosan felkerül az első rész :))