9. rész

Elment Saraphina. Itt hagyott teljesen összezavarva. A fejemet ráztam, hátha kimegy az a sok információ, amivel tele voltam. Túl sok volt nekem ez a 32 óra... Maximálisan sokkolt ez az egész, hiszen nincs bolondok napja vagy Halloween, hogy az emberek szórakoznak és mindenféle szörnynek öltöznek... Szóval, ez a kibaszott valóság. Egy igazán beteg valóság. A szemem előtt volt a teljes bizonyíték, csak nem tudom, mihez kezdjek vele. Segítenem kellene Nathan-nek? Vagy el kellene kapnom egy gépet, ami a Kanári-szigetekre visz? A második lehetőség eléggé vonzó volt, de nem volt rá pénzem, hogy utazzak bárhova is. Így maradtam az elsőnél, ami nem épp a legjobb volt, de nem tehettem mást.

„Rólam gondolkodsz?” Megdermedtem. Ez a hang az ő hangja, itt volt újra Nathan. „Tényleg azt gondoltad, hogy ez a riherongy távol tud tartani engem?” Megfordultam és ott volt, épp a falnak dőlve vizsgálta a körmeit.

„Kifele!” Ordítottam. Bassza meg nincs pénzem, de akkoris elmegyek arra a szigetre. El kell innen mennem. Azonnal.

„Nem tehetem, azt hiszem behívtál engem néhány nappal ezelőtt...” Mondta Nathan és féloldalas mosolyra húzódott a szája. Nem tudom, ti hogy lennétek ezzel, de ebben a helyzetben ez kibaszott félelmetes volt. Olyan volt, mintha egy pszcihopata lenne, aki mindjárt végez áldozatával, de előtte azért játszunk egy kicsit vele.

„Ez nem a Vámpírnaplók, tehát húzz a picsába a házamból, mielőtt kihívom a rendőrséget!” Fenyegettem meg, de nem volt hatásos, mert neki kezdett egy igazán gúnyos nevetésnek, mely betöltötte az egész teret.

„Mit gondolsz a rendőrség mi tenne?” Villantotta felém vérengző fogait, közben a szemei a vörös színeiben villogot. „Meg kéne köszönnöm az extra táplálékot.” Nagyon gúnyos volt a hangja.

„Miért nem öltél meg engem akkor?” Értetlenkedtem, hisz simán megtehette volna.

„A körülmények...” Sokat mondot ezzel az egy szavas válaszával.

„Mint pl...?”Kérdeztem rá, tudnom kellett. De lehet rosszul tettem...

„Nagyon hasznos vagy számomra.” Nem tudom, hogy ez mit akar jelenteni nála, de megkönnyebbülten felsóhajtottam. Élni akartam, de a bűntudat, ami azonnal jött, hogy hamarosan mindenki meg fog halni, felemésztett belülről. Ez a pszichopata nem fogja feladni.

„Ne légy ilyen Erin, te még akkor is egy jó ’nasi’ vagy.” Mielőtt bármit tehettem volna a szeme pirosan megvillant és hirtelen rám vetette magát. Éles tőrként hasította át fogaival a nyakam vékony bőrfelületét és a vénámat élesen szívni kezdte, mintha ez lenne a legédesebb és a legfinomabb tápláléka. Nem hiszem el, annyi ilyen természet felleti könyvet olvastam, de sose gondoltam volna, hogy ennyire kellemetlen a harapás. A fájdalom leírhatatlan volt.

„Ahh! Engedj el!” Üvöltöttem miközben rugdostam mindenfele, így próbáltam távoltartani magamtól, de ő sokkal erősebb volt nálam. Néhény gyötrelmes perc után elengedett és megtörölte az arcát és a szemei átváltottak zöldre.

„Ezt én tettem?” A normális énje beszélt hozzám. Éreztem a tekintetét a nyakamon. Egy sebezhető ember állt előttem. A szeme nagy volt és könnyes, ahogy alaposabban szemügyre vette a nyakam. „El sem tudom mondani, hogy mennyire sajnálom.” Kezdett el sírni és a könnycseppjei a padlón pattantak. Nem tudtam mit tegyek. Nem hibáztathattam őt ezért. Mi volt ő egyáltalán? Nem tudom, de ahogy végig mértem. Hmm...talán 15 volt, estleg 16?

„Nem tudok mit mondani, de a bocsánatkérés elfogadva. Tudom, hogy az a furcsa nő tette ezt veled, aki itt volt.” Mondtam neki és egyből levágta, hogy kiről van szó.

„Saraphina?” Nézett rám elkerekedett szemekkel.

„Igen, a boszorkány. Hogyan történt ez? Sose fejezted be a történetet.” Érdeklődtem, hisz lehet minden apróságnak valami jelentése.

„Nem igazán akarok beszélni róla. Elég részeg voltam és kanos. Adott egy tablettát és én bevettem. Kihasználta ezt a helyzetet és megharapott.” Mondta el egy szuszra.

„Tudod, hogy ez nem normális.”

„Tudom, hidd el tudom. Szükségem van rád, segítened kell rajtam. Nem maradhatok így örökké. Van családom, barátaim, és egy zenei karrierem, ami csak most kezdődött.” Teljességgel átéreztem a fájdalmát. Ő gyakorlatilag könyörgött nekem, hogy segítsek neki. Hisz az élete most fog elkezdődni, amit az a ribanc tönkretett. Kis kutya szemekkel nézett rám. Nem lehetett neki ellent mondani.

„Legyen! Csak ne néz így rám.”

„Jó.”

„Szóval pontosan mi is a gyógyír?”

„Csak egy korlátozott ideig gyógyítható.Amíg a te véred ki nem ürül a szervezetemből. Azt mondom van még három óránk, de talán egy kicsit több, ha szerencsénk van.”

„De nem mondtad el, hogy lehet meggyógyítani.”

„Nagyon egyszerű, meg kell ölni Saraphina-t. Az ő élete az enyémért.”