7. rész

„Hogy-hogy nem emlékszel?” Ültem a pulton míg ő ült a kis ebédlő asztalomon és iszogatta a teát, amit neki készítettem. Még mindig felfoghatatlan számomra, hogy semmi sem rémlik neki. Amit tett és tenni fog az borzalmas. 

     

„Már mondtam, de elmondom még egyszer. Nem tudom. Nem éreztem semmit, olyan volt mintha aludtam volna.” Magyarázta nekem, de ez az egész, olyan hihetetlennek tűnt.

„Nos, az biztos, hogy ébren voltál. Ennyit tudok mondani. Megöltél másokat tegnap este és majdnem alkaptál engemet is.” Minden alkalommal mikor rám nézett,akárhogy is akartam nem tudtam segíteni, de tekintete rémült volt. Mindig ellenőriztem és ügyeltem arra, hogy továbbra is zöld maradjon írisze, mert egy óvatlan pillanatban ismét átválthat, azzá a félelmetes, nagy vörös szemekké.

„Nem tudom mi történik. Csak álmodok. Mindenhol, ahol voltam az elmúlt egy hétben, pusztítás követett engem, mint egy rabszolga a főnökét.”Túrt bele elkeseredésében hajába és lefelé görbült szája.

„Most eltudod mondani, hogy mi is történt veled pontosan?” Csendben maradt, más fele nézett. Kell, hogy legyen valami ötlete. Kellett valami szerencsétlenségnek történnie, ami miatt ilyen lett. A szemem sarkából láttam, hogy szólásra nyitotta a száját. Idegesen vártam, hogy mondja el, amit tud. Ehelyett felvette a bögre teát és a szájához emelte.

„Körülbelül egy hete történt.” Kezdett bele. Én pedig próbáltam felkészíteni magam arra, ami következni fog. „Egy klubban voltam a barátaimmal.” Kuncogott kissé, majd folytatta. „Pár feles vodka és néhány körsó sörön túl voltam, egy kicsit bele is száll a fejembe, így sétáltam kifele. Ilyenkor találkoztam vele.”

„Kivel?” Értetlenül ráncoltam homlokomat, hogy kiről beszél.

„Ne szakíts félbe!... Odamentem hozzá.” Elhallgatott és kortyolt egyet a csészéből. „A neve Saraphina, ő egy csodálatos teremtés.” Elhallgatott ismét, mintha gondolkodna. „Más volt, mint a többi nő, akit valaha láttam. Szépsége nem e világi volt. Azt hiszem el kellett volna futnom, nem gondoltam volna, hogy nem ebben a világban él.”

„Ezt hogy érted?” Kérdeztem és a fejem a falnak vágódott, majd egy kéz szorosan a torkom köré fonódott. Felnéztem és láttam, hogy Nathan próbálja visszaszerezni az irányítást, de a szeme újra vörössé kezdtek lassan válni.

„Mondtam, hogy ne szakíts félbe.” Vésődtek körmei a nyakamba és éreztem, hogy a vérem lefolyik a nyakamon beszutykolva ingemet. Körmei jobban bőrömbe vésődtek és elkezdtem aggódni. Közelében volt egy nagyobb vénámnak és ha azt felszakítja akkor én elvérzek.

„Nagyon sajnálom, nagyon sajnálom. Kérlek állj le Nathan, kérlek.” Könyörögtem, de nem működött. Ő csak ravaszan elmosolyodott és elkezdett gonoszan nevetni.

„Hmmm, hogy mi? Érzem a félelmed.” Igaza volt, majd tovább nevetett a vállam felett. „Az összes adrenalinod keveredik az édes véreddel. Ez olyan, mintha te próbálnál számomra jobb drogot összeállítani.” Ekkor tudtam, hogy elment. Végleg elvesztette az irányítást és elszabadult benne a démon.

Démon. Ez volt az egyetlen dolog, ahogy őt lehet hívni. Az egyetlen dolog, ami hívja őt. Ő nem egy ártalmatlan vérszívó volt, amit a filmekben vagy a televízióban lehetett látni. Nem, ő volt a véres pokol definiciója.

„Megyek élvezni ezt! Mélyen köszönöm az együttműködést.” Nem várta meg, hogy mondhassak bármit is. Csak kinyitotta a száját és a négy pontott a nyaki vénámra helyzte. A metszések a vékony izmomon keresztül súlyosan károsítják a vérem útját, ha nem fog elég vér jutni a szívemhez meg fogok halni. Ez a vég, csalódtam. Soha nem csináltam semmi hasznosat az életemben, kezdtem kimerülni, aztán csak feladtam.

Mielőtt elvesztettem volna az eszméletem hallottam egy megvető ordítást Nathantől. Minden erőm lassan elúszott, kénytelen voltam belekapaszkodni vér vörös hajába. Majd karjaiba estem. Minden amit kívántam, hogy örökre elaludjak. De sajnos nem kaptam meg azt, amire a legjobban vágytam.

6. rész

Tudtam, hogy nem fogom már sokáig bírni. A testmozgás hiánya miatt nem voltam hozzá szokva ehhez. A légzésem nehezebbé vált. A fenébe, az aszmám. Figyelmen kívűl hagytam az égető érzést a tüdőmben és folytattam tovább a futást. Nem akartam, hogy utolérjen.

„A francba!” Álltam meg és a kezemet a mellkasomra tettem. Nem bírtam tovább. Lerogytam a földre. Fáradt voltam, nagyon fáradt. Csak aludni szerettem volna és kipihenni magam. Örömmel meg is tettem volna, ha egy őrült nem lenne a seggembe. Ekkor észrevettem, hogy túl nagy lett a csend. Ez soha nem jelent jót. Mindig ilyenkor történik valami rossz.

„Szóval azt hiszed, hogy megúszod?” Sikítottam, miközben egy nagy kéz a nyakam köré fonódott. Felhúzott és a falhoz nyomott. Modora durva volt és láttam a szemében, hogy az időm hamarosan lejár.

„Én...én...” Dadogtam a félelmtől, ami átjárta asz egész testemet.

„Nyögd ki!” Lehellete megcsapta az arcomat, olcsó rágógumi szaga volt.

„Mit akarsz?” Kezdtek el könnyek futni az arcomon. Én nem akartam ezt. Isten szerelmére, nem akartam ezt. Az orra megérintette arcomat, majd lejebb ment nyakamra és úgy szagolgatott, nagyon is izgatottnak tűnt. Nem tudtam mit csinál, de nem mertem megszólalni, így ráhagytam.

„A vénáidban lévő vér hívogat. Meg kell kóstolnom.” Türelmetlen volt, időm se volt tiltakozni. Éreztem, hogy négy éles fog belevésődött nyakamba és a vért szívták ki belőlem.

„Hagyd abba!” Suttogtam halkan. Ez volt minden, amit tudtam mondani. Fejem hevesen forgott és nehezen tudtam mozgatni. Szemeim is nehezebbek lettek, miközben egy utolsót szívott belőlem. Az életem egy hajszálon múlt. Hideg kezemmel megrakadtam a szikla tetejét és igyekeztem felhúzni magam. El akartam tűnni innen minél hamarabb. Menekülni szerettem volna.

„Mi vagy te?” Meg voltam győződve, hogy nem sok emberiség maradt benne. Mindegy is a valóságban hagyott engem és tudnom kellet mi ő. Vagyis, az élők között maradtam, nem tudom meddig... „Vámpír vagy?” Kezdett el nevetni a feltételezésemen.

„Ha kívánod vámpír leszek álmaidban... De nem, én vagyok a legrosszabb rémálmod.” Felállt és húzott magával. Kivezettet innen és láttam már az egyre közeledő fényt. Még mindig hevesen sírtam és úgy tűnt élvezte, mivel egy hatalmas mosoly terült szét az arcán. „Te vagy a legjobb, ne feledd!” Az ő bőre felvillant, mikor a nap felkellt és pirosból újra átváltott zöldbe a szeme. Vett egy nagy levegőt és térdre rogyott. Egy darabig a földet bámulta, majd rám pillantott. Úgy nézett rám, mint egy idegenre.

„Sajnálom, de te ki vagy?” Az akcentusa visszatért. Már nem volt a dolog hatása alatt.

„Ne most.” Álltam meg és képtelen voltam többé rendesen gondolkodni. Féltem, hogy bármelyik pillanatban visszatérhet az.

„Tessék?” Nézett rám értetlenül. Most nem tudom, hogy játszotta-e a hülyét vagy tényleg nem tudja mi volt vele.

„Tényleg nem emlékszel?” Ez mind ijesztő volt és látványos egyszerre.

„Sajnálom, de nem.” Hajtotta le a fejét.

Sziasztok! Próbálom mindig izgalmas résznél abbahagyni, ami azt hiszem majdnem mindig sikerül :-D És el se tudom hinni, hogy +1400 oldalmegtekintés van :-P KÖSZÖNÖM SZÉPEN :-*

5. rész

„Nem!” Ordítottam, mikor felkeltem. Folyt rólam a víz. Egy rémálom, megint. Egyre többször ismétlődik ez a rémisztő álom és egyre rosszabb. Szemtanúja voltam. Mindig azzal végződik, hogy a vörös szemeivel merően néz haldokló lelkembe.

„Alszol már egy ideje.” Mi a fene? Kinyitottam a szemem és észrevettem, hogy valami nem stimmel. Nem a házamba voltam. Egy lepukkant lakás volt. Nyirkos, penész foltos falakkal és egy régi törött ajtóval.

„Mi a problémád?” Felnéztem és felfedeztem, hogy ez nem más, mint Nathan. Ki más lehetett volna? Napok óta csak vele találkoztam...  „Te követsz engem?” Hátrált egy kicsit összezavarodva a sötét szemivel, mikor hozzáértem. „Biztos vagyok benne, hogy a szemeddel megtudnál ölni. Ha lenne pénzem, menteném a seggemet a helyedben”

„Azt javaslom, hogy ne fenyegess. Az lenne az utolsó dolog, amit csinálnál.” Sápadt keze nyakamra fonódott. Szorította jobban és jobban, egyre nehezebben vettem a levegőt. Amint láttam ajkai lilák voltak. Abban a pillanatban úgy nézett ki, mint egy gyerek, aki nem hajlandó hallgatni az anyjára és nem képes ottmaradni a helyén. Arckifejezéséből itélve élvezte, hogy egyre jobban kapkodtam a levegő után.

„Mi van veled?” Csuklott el a hangom. Az ujjai egy pillanat alatt lefonódtak nyakamról és felemelő érzés volt újra levegőt tudni a tüdőmbe. Valami megváltozott rajta egy szempillantás alatt.

„Mi van?” Kérdezte az akcentusával. Egy démoni hang veszett el benne másodpercekkel ezelőtt, de ez mostanra eltűnt. És ahogy hátrált egyre távolabbinak tűntek léptei.

Hirtelen zihálás hagyta el a számat, ahogy felnéztem. „A szemeid... Voltak... Ó, Istenem.” A hangom cuppogott, mint egy olyan munkagép, ami nem látott olajat évek óta. A félelem megütött... A szemei most már zöldek voltak, össze volt zavarodva. 

„Mi a baj velem!?” Kezdett el kiabálni és közben idegesen tépte haját. Körbe-körbe járkált és azt hiszem tőlem várta a választ.

„Megőrültél!” Volt bizonytalan a válszom. Nem tudtam mást elképzelni.

„Nem, ez nem igaz. Én még mindig képes vagyok...a....” Elhallgatott miközben a hangja komolyra váltott. Ó, ez nem történhet meg újra. A szeme átváltott újra a megszokott, rémisztő bíborvörösre miközben felordított. Nem tudtam mit csinálhatnék, így elfutottam. Ez volt az egyetlen ésszerű dolog, amit tehettem.

„Nem tudsz elbújni előlem!” Ismeretlen szörnyeteg hangja visszhangzott körülöttem, miközben futottam az életemért.


Sziasztok! :P El se hiszem, hogy átléptük az 1000 oldalmegtekintést :) Nagyon örülök neki :D Itt is van a rész, a következőt kedden hozom :D

4. rész

„Ez őrület.” Sétált be Tom az üres étterembe egy újsággal a kezében. Kortyolgattam a kávém és felvettem a „mintha tudnám miről beszélsz” arcot.

„Mi az ami ennyire megviselt, Tom?” Néztem rá. Huh, a főnököm idegesebbnek tűnt ma, mint máskor. Ő mindig is egy boldog ember volt, de most úgy látszott aggódott valamiért, amit szerintem hamarosan megoszt velem.

„Ez.” Csapta az újságot közvetlenül az asztalra és rámutatott a főoldalra.

„Különleges halálesetek az egész városban” Olvastam el a címet.

„Mi a szar ez?” Vettem fel az újságot, miközben Tom felém tornyosult. Szememmel az újságot néztem, elkezdtem aggódni és ideges lettem. A tagnap esti srác jutott az eszembe, lehet, hogy ő tette mindezt. Olyan érdekes volt, kinézem belőle, hogy ő tette. Én meg beengedtem a házamba. Akár engemet is megölhetett volna.

„Mind ugyanazon a területen történt, Erin.” Tom mellém húzott egy széket, leült és támaszkodott a könyökén. ’Ugyanazon a területen’, nem messze a házamtól... „Ez lehet az oka annak, hogy kevesebb ember jött ma az étterembe.” Gyűrögette a papírt.

„Mit akar ez jelenteni?” Néztem rá értetlenül. Remélem nem arra akar célozni, amire én gondoltam.

„Nem tudok semmit mondani, de ha ez továbbra is így folytatódik be kell zárnom az éttermet. Ez rossz üzleti és biztonsági szempontból is számunkra.” Tom felállt és összeszedte az újságot. Én még mindig le voltam sokkolva. Ő tudta, hogy olyan helyzetben vagyok, hogy szükségem van a pénzre. Kellett ez a munka. Nagy valószínűséggel az utcára kerülök. Új állást is sok időbe telne keresni, ha találnék addig is biztos éheznék.

                               

„Mit fogsz csinálni?” Ragadtam meg Tom csuklóját, megfordult és kétségbeesetten nézett rám.

„Connecticut-ba fogunk költözni Kelsey-vel és a gyerekekkel. Nem hiszem, hogy a családom biztonságban van. Azt javaslom, hogy tedd ugyanezt.” Alig volt pénzem, max egy csomag rágóra futotta volna. A családommal pedig nem volt túl jó a kapcsolatom, többé. Bár ezt Tom nem tudta.

„Azt hiszem” Motyogtam magam elé és felálltam.

„Menj haza Erin, most! Bezárok mielőtt a gyilkos megtalál.” Lebegtette a kulcsokat én meg felvettem a táskámat. Ez így nem volt jó egyáltalán. Csak három órát dolgoztam ma. Nem tudok sehova menni 18 dollárral.

„Remélem, ez megoldódik.” Erőltettem egy halvány mosolyt az arcomra.

„Én is Erin, én is. Jó éjszakát!” Intettem a kezemmel és elmentem. Szorosan szorítottam a táskámat és kocogtam hazafele, amilyen gyorsan csak tudtam. Elakartam kerülni mindenkit. Elég volt, hogy a szívem kihagyott egy ütemet minden alkalommal, mikor elhaladt mellettem egy autó vagy akkor amikor valaki hozzámért, akár egy pillanatra is.

„Szia!” Sikítottam fel, amikor valaki megfogta a karomat és reflexből bele rúgtam. 

„Mi a...?” Kezdett volna káromkodni.

„Nathan?” Már megint ez a srác. Azt hittem, hogy elment. Felnéztem, a szeme vörösen szikrázott. „Oww.” Lenéztem. A karja remegett, amivel tartotta a bal csuklómat. Erős volt a szorítása. Ujjait egyre jobban mélyesztette bele a bőrömbe. „Hagyd abba! Ez fáj!”

                                    

„Akkor vigyázz, hova mész!” A hangja kemény volt és erőszakos. Elengedte a kezem és elfutott. Követtem példáját, egészen hazáig futottam, hátra se nézve.

Ziháltam, mikor hazaértem. A csuklóm fájt és egy kéz alakú zúzódás kezdett körbe rajzolódni. Gondoltam, hogy ez lesz. Mit is láttam ma este, vörös szemek? Túl igazinak tűntek, ilyet nem lehet csak úgy csinálni. Soha nem láttam ilyen színt, bár annyira nem tűnt igazinak. Mondogattam magamnak a hülyeségeket. Csak remélni tudom, hogy távol marad tőlem, bármit is szeretne.


Tudom, hogy lassan haladok történettel és elég rövidek a részek is, de ezért próbálom gyakrabban hozni a fejezeteket :D Remélem tetszett és a kövit szombaton hozom :P

3. rész

Mi a franc történik még mindig a házamban? Már 30 perce, hogy az a dolog megesett Nathan-nel. Teljesen olyan volt, mint egy őrült Sci-fi film. Nem szólt egy szót sem egész idő alatt, hálás voltam ezért. A telefonom pár cm-re volt tőlem, ha kellett volna egy pillanat alatt tudtam volna hívni segítséget. Meggyőződésem szerint ez az ember egy rossz drogos. És én meg beengedtem a házamba. Mi mástól lett volna ez, ha nem attól, hogy bevett valamit?!

„Mi a fene volt ez az egész?” Kérdeztem halkan, amint megpillantottam a sarkon és bejött a kis nappalimba. Nem ült le mellém. Csak állt az ajtóban. Tartotta a távolságot.

                    

„Mondtam, nem tudom.” Nem volt dühös rám, de tudtam, láttam rajta, hogy alig nyugodott le. Mi az, hogy nem tudja? Vele történt ez a fura dolog. Csak többet tud erről az egészről, mint én.

„A fellegekben vagy?” Kérdeztem és célozni próbáltam, hogy bedrogozott-e, de ő csak kérdőn nézett rám. „Be vagy kábszerezve?” Tisztáztam magam, szerintem működött, mert  megvilágosodott a felismeréstől, ami látható volt az arcán.

„Azt hiszem, mondhatjuk.” Meg volt elégedve saját válaszával és megfordult, a folyosómon sétált. Megállt a bejárati ajtóm előtt.

„Mennem kéne.” Jelentette ki, és rám nézett.

„Igen, szerintem is.” Bólintott és meglepett, hogy nem sértődött meg. Nyújtotta  a kezét, hogy kinyissa az ajtót. Épp szólásra nyitottam volna szám. Az arcomból, mintha lecsapolták volna a vért. Ebben a világban ez, hogy lehetséges. Hogyan?

„Mi van?” Követte a tekintetem és a homlokát ráncolta. „Mit látsz Erin?” Tudta a nevem. Ez az, sürgősen el kell mennie, amit még jobban fokozott, hogy tudta a nevem. Kitudja még mit derítene ki rólam, nem akarom őt megismerni. Azt akarom, hogy menjen el.

„Menj!” Kezdtem el remegni. Ez nem lehetséges – próbáltam győzködni magam.

„Mi olyan...?” Kérdezte értetlenül.

„Menj!” Szakítottam félbe. Szükségem volt arra, hogy minél hamarabb tűnjön innen. Lekötelezett és magas volt, amit ott volt. Úgy gondoltam, ha Nathan elmegy az a valami is vele tart.

Becsapta maga mögött az ajtót és elsüllyedtem a kanapéban. Óh Istenem! Ez nem történhetett. Pislogtam nagyokat a mennyezetre, ahogy a szemeim fel-le csukódtak. Lehet,  nem volt ott semmi, csak képzelődtem. Igen biztos, csak képzelődtem. Teljesen elfáradtam. A fejem húzott, nagyon. A mai nap után, soha nem akarom hallani a nevét. Soha többet nem akarom látni.

„Úgy tűnik ma se nyitlak ki.” Duzzogtam az asztalomnál, ahol azt a könyvet hagytam, amit olvasni szerettem volna. Megnéztem az időt és kezdett késő lenni. Lassan aludnom kellene.

„Kibaszott meló!” Mentem be a fürdőbe egy szivaccsal és egy vödör fertőtlenítővel a kezemben. Nem hagyhattam, hogy  a gusztustalan vére szennyezze a fürdőszobámat.

Ez volt az, hogy a nagyra becsült estém többi részét takarítással kellett eltöltenem, ráadásul alvadt vért kellett eltüntetnem. Próbáltam elfelejteni a villogó alkarját, ami folyamatosan bevillant a fejembe. Olyan más volt.

„Rendben, ez kiborított.” Sóhajtottam, amint beestem az ágyamba. Nagyon jó volt, hogy a kényelmes matracomon lehettem és a takaró bent tartotta a meleget. Nem volt annyira jó, de ez az én ágyam. Lehajtottam a fejem a puha párnára és azonnal elaludtam, az utolsó dolog, amit éreztem, egy enyhe fájdalom, ami a kezem felől jött, amit a takarítás okozott. Igazán kellett volna egy gumikesztyű. Remélem nem szedtem össze semmit.

***

Izzadva ébredtem fel, néhány órával később. A félelmetes rémálmom már kezdett elhalványulni emlékeimből. Fogalmam sincs miért potyogtak a könnyeim, ami itt volt az elment. Csak egy kép villog folyamatosan a fejemben. Nathan a fürdőben és az a fura harapása...

„Hogyan, csak hogyan?” Suttogtam a kezeimbe, közben a hátam kezdett bizseregni. Mi volt ez a furcsa érzés? Figyelmen kívül hagytam és inkább gondoltam a többi képre.

A karján nem volt ott a harapás. Teljesen eltűnt, semmi heg, semmi! Nem volt ott a pirosság se, ami sérülés után szokott ott maradni. Csak sápadt bőr. Tudtam, hogy nem emberi ez a gyors gyógyulás. Csak egy harapás, mi? Legfeljebb egy óra telt el...

„Lehet, hogy a másik karján volt.” Kellett hangosan kimondanom, hogy meggyőzzem saját magam, de még mindig zavaros volt. „Kuss Erin, Kuss. Kussolj!” Mondtam magamnak, miközben ütöttem a fejem a párnába, talán szerencsém lesz és megölöm azt a kevés agysejtemet is, ami van.

Felemeltem a fejem a párnáról, az érzés még erősebb lett hátamban. Úgy éreztem figyelnek. Felnéztem és az ablakomnál a függönyök el voltak húzva és a forgalmas utca látható volt. Mindazok, akik nem voltak még New York-ban megtudhatják, hogy igaz az, hogy „a város soha nem alszik”.

„Mi a fene?” Megtudtam volna esküdni, hogy a függönyöket elhúztam, hisz mindig ezt teszem. Csak vállat vontam és meginogtam. Próbálom elfelejteni az esti történéseket. Egyébként, nem zavar, mivel senki se tud ide belátni. Végül is a 3. szinten voltam jó messze a tűzlépcsőtől. Jól voltam, vagyis remélem.


Sziasztok! Csak annyit szeretnék, hogy köszönöm a komikat meg a többit :) És köszönöm mindenkinek, aki olvassa a blogomat :P xoxo <3

2. rész

Siettem a fürdőbe mindent itt hagyva, hogy nehogy valami komoly baja essen. Mi az ördög történhetett? – gondolkoztam el. Összerezzentem, talán alkoholt fogyasztott, de nem hiszem, nem tűnt ittasnak. A harapás a karján elég mély volt, biztos az fájhat neki, de akkor nem értem miért nem szólt. Elmehettünk volna a korházba is, ott biztos tudtak volna ráadni valamilyen gyógyszert meg ellátták volna.

„Jól vagy?” Fordultam be a sarkon és beléptem a fürdőmbe. Csak zihált, miközben támaszkodott a pultra. Az inge darabokban hevert a földön és a haja össze-vissza állt.

„Mi történt veled?” Ez volt a második alkalom, hogy megkérdeztem tőle az este folyamán. Megdermedve állt, mintha nem hallotta volna a világot maga körül. Előrébb mentem egy kicsit és véletlenül ráléptem a napszemüvegére. A súlyom alatt összetört. Nem csodálom, úgy nézett ki, mint az olcsó fajta, amit minden sarki boltban meg lehet találni.

„Nathan.” Megragadtam a trikóját, ami rajta maradt. A bőre meleg volt, egy embernek sincs ilyen meleg bőre, talán akkor, ha beteg. Megfeszült, amint észrevette, hogy hozzá értem. „Nathan?”

Élesen fordította felém tekintetét, a lélegzetem is elállt a döbbenettől. Szemei kezdtek lassan bíborvörössé válni. Akkor ezért nem vette le a napszemüveget, nem akarta, hogy ezt lássam. A báb íriszei sem láthatók, de ez undorítóan vörös volt. Az egész szeme vérben állt, mintha nem is ember lett volna, hanem valami természetfeletti lény.

„Megőrültél? Ez rohadt rossz vicc!” Kiáltottam a félelemtől, ahogy nyomta éles körmeit a bőrömbe a karomon, és közben tolt engem a falhoz. A sikolyom hangosabb lett, ahogy kinyitotta a száját és felfedte a fogazatát, ami nem emberi volt. Akár egy éles üvegnél, az élek ásták be magukat az ínybe és a szája hámjába, ami azt okozta, hogy vérzett és a fehér zománccal keveredett, undorító volt. De leginkább féltem. Mi lesz, ha bántani fog engem?  Könnyeim  patakokban folytak le, ahogy a kezei közeledtek az arcomhoz.

„Állj!” Alig tudtam kimondani, mert a torkom berekedt a sok sikoltozástól. Tudtam, hogy egy nap meg fogom bánni, hogy azt a lakást választottam, ahol nincsenek oldalsó szomszédok.

Nem állt le. „Te akartad, akkor...” Mielőtt kitudta volna mondani, megragadtam egy üveget és fejen vágtam azzal. Ebben a pillanatban nem érdekelt, ha megvakítom a mérgező folyadékkal. Bassza meg, még élni akarok. Nem egy ilyen szörnyeteg fog véget vetni az életemnek.

Elkezdett ordítani, de ez olyan embertelen volt, amolyan horror filmekben hallható. Tanúja voltam az elmúlt 5 percben, ennek a Démonok Között-i film félének.

Majd abbahagyta a sikoltozást és szembefordult velem. A légzése kezdett lenyugodni és a szeme már nem úszott piros fényben, helyette olíva zölddé váltak. A fogai visszahúzódtak és normális lett. Soha életemben nem hittem volna, hogy ennyire megkönnyebbülten fogok örülni a kissé sárga fogaknak. Az arca döbbent volt és sietett a tükörhöz, hogy ellenőrizze magát, azt hiszem.

„Nem.” Hallottam, hogy halkan motyog a tenyerébe. Beletúrt a hajába és megfordult, rám nézett és szemei nyugodtak voltak. „Nagyon sajnálom.” Nyújtotta felém a kezét, de én nem tudtam segíteni, ezért hátráltam.

„Mi van veled?” Ez a kérdés mocorgott a fejemben, amit a félelem varrt rám. A megjelenéséből tiszta gyötrelem futott át arcán és elkapta a fűzős félelmet a hangomban.

„Nem tudom, magam sem tudom.” Mondta reménytelenül.



Sziasztok! Nagyon köszönöm szépen az előző részhez a 2 komit :) A 6 feliratkozót és a +450 oldalmegetkintést :D Remélem ez a rész is tetszett a következő vasárnap lesz fent :D xoxo <3 

1. rész

„You better work bitch” Énekeltem Britney új slágerét és közben letöröltem az asztalokat. Ez volt az egyik kedvenc napszakom: a záróra. Mindjárt mehetek is haza, mert nem sokára meg is jön a váltás.

„Erin, váltás! Most már mehetsz!” Kiabálta ki nekem a főnököm, Tom. Nevettem egy kicsit rajta, mivel félig aludt a székében. Alig várta, hogy elmenjek és bezárhassa ezt a helyet.

„Szétrúgom bárki seggét.” Motyogta, ahogy telt tőle, főleg ilyen fáradt állapotában. Lehet, hogy ivott egy kicsit. Gyorsan felkaptam táskámat a szekrényről és boldogan elindultam. Teljesen lefagyasztott ez az időjárás, pedig csak szeptember eleje volt. Összébb is húztam magamon a ruhát, hátha felmelegít és így sétáltam tovább.

„Segítség! Oh Istenem, mit csinálsz?! Segítség!” Hallottam egy férfi ordibálást az egyik utcából, miközben mentem New York belvárosában. Ez az, amit utáltam a legjobban ebben a városban, sorozatgyilkos minden sarkon vagy egy ember, aki próbál vicces lenni ellenséges módon. Egyik se lenne jó móka.

„Hahó, van ott valaki?” Értem el a sötét utcát, ahonnan a sikoly jött. Akkor se értettem, miért kellett bántani itt valakit is... „Hahó?” Nem kaptam semmi választ, veszett volt ez az egész ügy. Megfordultam és elindultam. Csalódtam magamban. Ki tudja, hogy mennyi időt vesztegettem el a semmiért? Valószínűleg nem lesz időm egy csésze meleg tejre és a kedvenc könyvemre már otthon, mert mehetek aludni. Ilyen vagyok én, magam se értem minek jöttem ide megnézni, figyelmen kívül kellett volna hagynom és nem foglalkozni a kiabálással.

„Ne menj!” Szólt valaki. Ijedtemben felsikoltottam, mire egy sápadt kéz fonódott a bokám köré. Szememmel követtem, amihez egy test tartozott. Felhúzott térdekkel ült egy srác, maga elé bámulva. Barna haja kócosan állt, fekete csőnadrágja néhol kiszakadva, kicsit bizarr volt.

„M-Mi történt veled?” Kérdeztem, miközben reszketett a szám. Arcán pirosló vér futott végig, mindenhol. A bal karján pedig volt egy különösen nagy harapás, ami eléggé gusztustalanul nézett ki. Nem értettem minek ült itt így ilyen állapotban.

„Megharapott egy kutya.” Mondta akcentussal. Talán brit lenne? Az egyik barátom Wales-ben élt egy rövid ideig és neki skót akcentusa lett. Olyan volt, mint az övé. Megráztam a fejem, ez az akcentus teljesen összezavart engem.

„Üdv New York-ban.” Mondtam. Látszik, hogy még nem volt a kutya parkban. Minden napos dolog, hogy a kutyák elszabadulnak és emberekre támadnak.

„Mit csináljak?” kérdezte kétségbeesetten. Már majdnem megsajnáltam... Sóhajtottam egyet drámaian és végül beadtam a derekam.

„Le tudsz nálam zuhanyozni és maradni egy ideig, amíg nem leszel jobban, azt hiszem.” Ajánlottam fel kedvesen, míg ő felállt és leporolta magát. Alakja fölém tornyosult, egy pillanatra megrémisztett. Karján a sebe még jobban látszott, mikor egy gyér fény rávilágított. Szinte vérben tocsogott az egész keze. Előkotortam pár zsepit a táskámból, hogy törölje meg magát.

„Kösz, de nem maradok. Amint rendbe szedem magam elmegyek.” Mondta, a zsepiket elvette tőlem és megtörölgette a karját. Mikor végzett jelzett, hogy indulásra készen áll.

Én csak vállat vontam. „Te dolgod.” Minél előbb megy el tőlem, annál jobb. Nincs nagy kedvem egy idegen társaságához a saját házamban. Nem ismerem, lehet akár egy elvetemült őrült is. Majd elindultam, ő pedig követett engem.

„Mellesleg mi a neved?” kérdeztem. Rám nézett, miközben mentünk az utcán a kis lakásomhoz. Ekkor vettem észre, hogy napszemüveget viselt. Milyen hülyeség már éjszaka napszemüveget hordani, azt nappal kell a fény ellen. Nem a sötétség ellen.... És persze rohadt hideg is volt, utáltam ezt az időjárást ebben a pillanatban.

„Nathan.” Válaszolt egy kis idő után. Szóval Nathan a neve. Illik hozzá. 

Nem sokkal később megérkeztünk a lakásomhoz és bementünk a lépcsőházba, itt már egy fokkal jobb volt az idő is. Ahogy mentünk fel a lépcsőn kérdezgettem tovább, de ő csak hallgatott. Bólogatott vagy rázta a fejét. Nem beszélt és nem is vette le a napszemüvegét. Nem tudtam mire vélni ezt az egészet. Fura a gyerek, az egyszer biztos.

„Nos, a fürdő arra van.” Mondtam és mutattam abba az irányba, ahol található. Bólintott, hogy értette és elindult a fürdőszobámba. Hallatszódott, ahogy a vizet megengedte, majd egy fura zörejt hallottam, ami után egy sikoly következett...

Sziasztok! Meghoztam az első részt :D Remélem tetszett. Igaz nem történt sok dolog benne, de valahogy minden történetet el kell kezdeni. Ha valamilyen formában is elnyerte a tetszésedett, akkor kérlek komizz :) És köszönöm szépen az eddigi feliratkozókat és az oldalmegtekintéseket <3 Nem gondoltam volna, hogy nincs fönt semmi rész csak a trailer és már lesz is 4 rendszeres olvasóm :P 
Ui: Bocsi, hogy rövid a rész :/ és a következőt csütörtökön hozom :) !!!nincs komment határ!!! 

Trailer :)

Trailer!!!

Bejelentkezés :)

Sziasztok! :)

Megnyitom az új blogomat, ennyi idő kihagyása után. Nem egy holmi fanfictionről van szó, hanem egy olyan blogról, amit még nem olvastam, szinte sehol se magyarul. Remélem nem hátráltok meg, ha meglátjátok a fejlécet, igaz , tudom, hogy sokan eddig se fogtok eljutni, mert Nathan-ös blog. Tudom, hogy írhattam volna 1D-s be is, de egyiket se tudtam igazán beleképzelni ebbe a szerepbe. Azért remélem, hogy lesz pár olvasója a blognak és velem tartotok a történet végéig (12 rész + epilógus). 

UI.: Előljárójában annyit, hogy egy démoni megszállásról fog szólni.